Anyagi blokkok oldása




Szia Viki, én elsőként anyagi problémákra oldottam, mert ez jelentette a legnagyobb gondot, egy csomó más egyéb között. Rögtön meg is lepődtem, mert kevés anyagi blokkot érzékeltem, de amik voltak, hatalmasra sikerültek, mert sosem tudtam igazán pénzt keresni. Mindig a férjem volt a pénzkereső a családban, pedig én sokkal többet tanultam. 

Az első meditációkor még magzati koromba utaztam, nagyon érdekes volt. Nem várt gyerek voltam, és sokáig titkolták is ezt a terhességet, mert a szüleim nagyon fiatalok voltak. Éreztem, ahogy anyukám, egyfolytában feszült, aggódik, még magát sem tudta eltartani, nemhogy egy gyereket. Már magzati koromban bűntudatom volt a pénz miatt, hogy milyen sokba kerülök én majd nekik. És folyton ez az érzésem a férjem mellett is... Ezen dolgoztam először. Már ebből sokmindent megértettem, például azt, miért vonok meg magamtól mindent, és érzem azt, hogy nem érdemlem meg. 

A bőség meditációkor egy előző életben találtam magam. Férfi voltam, egy tanyán éltünk, 3 kisgyerek édesapja voltam, rengeteg állatunk volt, egy nagy tavunk, gyümölcsfák és ültetvények, amíg a szem ellát. Az első jelenet amit láttam, az volt, hogy már megy le a nap, mi pedig bent vacsorázunk, az egész család, éppen megáldani készülünk az ételt, nagyon boldogok vagyunk. A kisgyerekek, a kisfiúk, akik talán ikrek, néha összekapnak, de szent a béke. Másnap jött egy lovaskocsi, a feleségem elutazott meglátogatni a rokonait, mi pedig a gyerekekkel maradtunk. Együtt reggeliztünk majd kimentünk a tóhoz egy hálóval halászni. A gyerekek lepkére vadásztak, volt egy kiskutyánk is, ő is vigyázott rájuk. Még halat is sikerült kifognunk. Egyszer csak jött egy lovaskocsi, és mennem kellett, tudtam, hogy pénz áll a házhoz, mert jöttek takarmányért. A gyerekeket otthagytam, míg az üzletet elintézem. Egyszercsak a nagyobbik fiam visitozva futott felénk, hogy az egyik kicsi beleesett a tóba, és nem találja. Addigra ő már csuromvizes volt, hisz utána ugrott. Odarohantam, sokáig kerestük, de élve már nem került elő. Az egész utána következő életemre rányomta a bélyegét. Soha egyikőnket sem láttam már boldognak. Hatalmas blokkot tett belém, hogy a pénz fontosabb volt nekem, mint a gyerekem élete. Az az érdekes, hogy a kislányomat ebben az életemben sem engedem víz közelébe, fóbiám van tőle. 

A régi kisfiam a mostani életemben a párom, a volt feleségem pedig a kislányom... Tökéletesen megértettem mindent...

Nagyon hálás vagyok a tapasztalásokért. A szépségiparban dolgozom, és rögtön érezhető volt a változás, hirtelen elkezdtek özönleni hozzám a vendégek, most 3 hónap után már csak 3-4 hétre előre tudok vendéget vállalni. Újra visszataláltam önmagamhoz és a hivatásomhoz. Köszönet érte. Alíz-37

Megjegyzések