Utazás elmúlt életekbe




Kedves Viki!

Azért írok neked, hogy megköszönjem a hanganyagot, ami fent van SoundCloudon, és hogy megosszam veled a tapasztalatomat, mert engem nagyon meglepett.
Sosem voltam egy nagy meditáló, magamtól "üresben" nem tudtam meditálni sosem, az egyetlen sikerélményem eddig a tibeti hangtálhoz fűződött.
Háttér információnak annyit érdemes tudni, hogy nagyon erős párkapcsolati blokkok vannak bennem, és már hét éve érzem azt, hogy van egy férfi, akivel nekem dolgom van, de sose kerültünk közel egymáshoz igazán, a másik fél részéről nincs meg ez az érzés.
Beszélgettem egy barátnőmmel ezekről a dolgokról, és ő küldte át nekem az előző élet meditációdat. Ma megcsináltam, és az eredmény meglepő volt. Bár nem folyamatosan, filmszerűen láttam a dolgokat, hanem inkább bevillanásokban és érzésekben, de mégis kerek egész lett a végére a dolog.
A meditáció elején a kerek szobában egy olyan ajtón mentem be, amin százszorszépek voltak kék ég előtt. A név, a hely és az évszám nekem nem az ajtóba vésve jelent meg, hanem tudatként villant be: Mariann, Párizs, 1867. Az ajtón belépve egy szobában voltam. A szoba hosszúkás volt, a szemben lévő falon az ablakon besütött a nap, de valahogy mégis kicsit homályos maradt a beltér. A jobb oldali falnál egy rozsdásodó, lepattogzott festésű, boldogabb korában fehér, egyszerű vaságy állt, a jobb oldalon egy íróasztal és egy polc. Az asztal felett egy nő képe ovális keretben, mint később kiderült, a sajátom, a polcon egy masnival átkötött üvegcse mellett egy elegáns bajuszos férfi képe, ahogy ül egy parkban egy padon. A szobából kilépve egy palota folyosóján találtam magam, ekkor jöttem rá, hogy cseléd vagyok, amit igazolt a szoknyám, a kötényem és a fűzős barna cipőm is, amikre lenéztem. A tükörhöz érve megláttam magam, ekkor jöttem rá, hogy a szobában a képen én voltam. Kimentem az épületből, az udvaron keresztül eljutottam egy díszes kovácsolt vas kapuhoz, amin keresztül egy macskaköves mellékutcára léptem ki. Jobbra fordultam, és kijutottam egy térre, ahol volt egy park szökőkúttal. Leültem egy padra, és odajött hozzám egy magas, elegáns, fiatal férfi cilinderben, szmokingban, a bajuszos férfi a képről. Dupont márkiként mutatkozott be, és a beszélgetés során kiderült, hogy udvarolt nekem, elcsábított, megígérte hogy elvesz, de a társadalom ítéletétől félve mégsem tette. Pontosan abban a játszadozó stílusban bókolt nekem, amivel a mai napig nem tudok mit kezdeni, és ha valaki így közelít hozzám, leblokkolok, nem tudom kezelni a szituációt. Kiderült, hogy teherbe ejtett, érzésem szerint a gyerek nem maradt meg, de a társadalom engem utána megbélyegzett, nyomorba jutottam (láttam magamat a padlóra rogyva ugyanabban a szobában vagy egy nagyon hasonlóban, de valahogy sokkal mocskosabb, nyomorúságosabb volt az egész), és elkezdtem üldözni a férfit (pontosan úgy - illetve sokkal durvábban és leplezetlenebbül, botrányosabban - ahogy ma is megyek utána...). Megkérdeztem, mi dolgunk egymással, azt mondta, ő tartozik a becsületemmel, én pedig jóvá kell, hogy tegyem az üldözését. Ezután elindultam vissza a körterembe, ahol a kísérő angyalom azt mondta, az a feladatom, hogy figyeljek az intő jelekre, de mégiscsak tanuljak meg bízni a férfiakban, akik arra méltók. Az érdekes, hogy az egész meditáció alatt ment a fejemben egy zene, amit nem is értettem, hogy mit keres ott (és ami már akkor is nagyon erős hatással volt rám, mikor először hallottam, és erősen kötöm Hozzá ezt a zenét), és hogy már napok óta észrevettem, hogy valamiért mindig szembejön velem a százszorszép, illetve Párizs is többször előkerült...
Felébredés után nem hagyott nyugodni ez a dolog, nem tudtam eldönteni, hogy a képzeletem játszik velem, vagy tényleg elsőre ilyen sikeresen vissza tudtam menni, ezért elkezdtem a neten keresgélni. Megtaláltam három képet: az egyik egy olyan nő rajza, akinek az arca nagyon hasonlít arra, amilyennek én láttam magam, a másik egy szökőkút képe, ami szintén nagyon hasonlít arra, amit láttam, a harmadik pedig egy börtön (ugyanannak a börtönnek, ahol de Sade is ült) falába vésve: Dupont 1848. Nem tudom, hogy ez a Dupont rokona lehetett-e annak, akivel én összetalálkoztam, de sok az egybeesés.
Látom az összefüggéseket e között a történet és a jelenem között, és remélem, hogy ezzel végre elindul egy tisztulási és elengedési folyamat.
Nagyon köszönöm neked, hogy megadtad ezt a lehetőséget, és kívánom, hogy sikeres légy és még nagyon sok embernek tudj olyan csodálatos módon segíteni, ahogy azt teszed!

Szeretettel:

Ági


Megjegyzések