Látomás




Álmot láttam az éjjel. Elmesélem Neked is, hogy értsd, hogy ébredj, hogy merj elindulni Önmagad felé.
Álmomban hatalmas szélvész pusztította a világot, földrészről földrészre vágtázva, dühödt paripaként fújtatva, életre keltve az Őselemek évezredes elfojtásait. Amerre száguldott, mindent felforgatott, szétzúzott és porrá őrölt, amit az ember valaha is fontosnak gondolt: házakat és garázsokat, bevásárlóközpontokat és járműveket, és a bankok téglákra szaggatott épületeiben megbújó papír-és fémpénzeket is atomjaira bontotta, mintha soha nem is léteztek volna.
Az egész Világ kiüresedett, és e megszürkült sivatag közepén, amelyet már nem éltetett más, mint az emlékezés, ott rimánkodott vacogva az ember.
- Istenem, miért??? - ezt kérdezte újra meg újra, és még mindig nem remélt választ. 
És akkor egy monumentális Hang szólt ki a Mindenségből és azt felelte:
-...annyiszor figyelmeztettelek, Gyermek, annyiszor kértelek, hogy változtass... Magadtól kérdezd meg inkább: miért nem tetted akkor, amikor módodban állt? Miért? 
És az Ember zokogott: 
- Csinálj valamit, hiszen képes vagy rá. Add vissza a birtokaimat, hozd vissza a Világomat... 
És a Hang mély szeretettel azt válaszolta: 
- Nincs birtokod és nincs világod, mert még mindig csak akarsz, és nem elfogadsz. Még mindig nincs benned Szeretet. Egykor megadtam neked mindazt, amit kívántál - és figyeltem, nagyon sokáig, mi történik. Lett házad, autód, ruhád, ételed és italod... több, mint amire szükséged lehetett, megosztani mindezt mégsem akartad azzal, aki nélkülözött. Mindent elvettél Földanyától, és én hagytam, hogy kipróbáld magad. Visszaéltél a hatalommal... és még mindig nem a Szeretet az, amit visszasírsz, hanem a tulajdon. Nem tehetek érted semmit...
És a Hang visszaolvadt a Mindenségbe. 
A vacogó ember a sivatag közepén így merült baljós, vészjósló, örök álomba... 
... holott másként is alakulhatott volna.
De így lett. 
Mert nem akart ébredni.


Cs. Szabó Virág (fenyhordozok.hu)

Megjegyzések