Csak veled életeken át...




Odafent a köztes létben összeolvadt lelkünk, megpihentünk egy hosszú, nehéz élet után. EGGYÉ váltunk, újra átélve a harmónia és az igaz szeretet csodáját. Tudtuk, hogy rövidesen visszatérünk a Földre befejezni egy küldetést, amit elkezdtünk valamikor régen.


A kettéválás fájdalma enyhült a tudattal, hogy életünk hamarosan újra összeforr. Megbeszéltük, hogy mikor találkozunk, és jeleket helyeztünk egymás életébe, amik megerősítenek bennünket érzéseinkben. 


Megszülettünk, s már kisgyermekként is folyamatosan kerestük azt az érzést, amit elveszítettünk. Mindig is élt bennünk egy vágy egymás iránt. Szerettük volna, ha ezt a hiányt bepótolják a szüleink, a nevelőink, a barátaink, a társaink, de évtizedek alatt sem csillapította senki sem. Kerestem valamit, amiről nem tudtam, mi az, de éreztem a lelkemben, hogy elveszítettem. 

A feledés fátyla elzárta előlünk az igazságot, de a lelkünk nem volt becsapható. Vágyak és érzések formájában folyamatosan terelt minket egymás felé. 


Amikor eljött az a földi nap, hogy újra belenézhettem két csodás szemedbe, évezredek fájdalma, félelme, ugyanakkor minden csodája, varázsa és szeretete lejátszódott lelkemben. Egyszerre reszkettem és nyíltam, gyűlöltem és szerettem. Egyszerre voltam boldog és szomorú. Nem tudtam, mit érzek valójában. Felfoghatatlan volt számomra lelkünk vad tánca, az erős vonzalom. 

Megjelent bennem a félelem is, hiszen a múltban oly sokszor veszítettelek el. Védekezni kezdtem. Te is menekültél. Eltaszítottuk egymást, mert blokkjaink túl erősek voltak ahhoz, hogy a földi létben megéljük ezt a csodát. Mindketten féltünk. 


Találkozásunk felgyorsította a fejlődést, egyre több választ találtam életem nagy kérdéseire, s egyre tudatosabbá váltam. Sírtam, féltem, hadakoztam, de lélekben mindvégig melletted álltam. 


Eljött a nap, amikor minden álarcot és páncélt levetve, ott álltunk egymás előtt, fényesen, ragyogón, teljes önvalónkban. Bennünk volt a bizonyosság, hogy mi összetartozunk. Ami valaha, valamikor EGY volt, az újra EGGYÉ válik. S folytatjuk az öröklét táncát, egymást átkarolva, egymásra vigyázva, hisz egykoron mi EGYütt, EGYmásért vállaltuk ezt az inkarnációs ciklust. EGYek vagyunk örökké.


Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)


Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek


Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts


Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/


Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html


Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/


YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A


Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html



Megjegyzések

Megjegyzés küldése