Béke




Ha valamilyen konfliktussal, problémával találkozunk, az első reakció sokszor az idegesség. De így reagálunk a félelmeinkre is. Ha ilyenkor egy kicsit eltávolodunk, és a megbékélést keressük, érzéketlenségnek vagy árulásnak tűnhet. Azt gondoljuk: ha igazán foglalkoztat a dolog, aggódnom kell; ha igazán fontos nekem, nem nyugodhatok meg. Meggyőzzük magunkat arról, hogy minél többet aggódunk, annál jobb hatással lesz az ügy kimenetelére.

Bármilyen probléma megoldásának legjobb forrása a béke. Békés állapotban a megoldás könnyű és magától értetődő. A félelem és az idegesség többnyire a problémát erősíti, nem a megoldást. Tehát egyáltalán nem segít.

A béke, ha mellette döntünk, mindig elérhető. A megoldatlan problémák és a káosz ellenére is. A gondok el fognak rendeződni. Segíthetnek az univerzum más forrásai is: a víz, a föld, egy naplemente, egy séta, egy ima, egy jó barát. Lazítsunk és hagyjuk, hogy a béke elárasszon bennünket.

Ma elengedem azt az ösztönös igényemet, hogy fenntartsam belső zűrzavaromat. A békét táplálom magamban, és bízom abban, hogy a béke forrásából természetes és harmonikus módon és a megfelelő időben megoldás fakad. Tudatosan ellazítom magam, és hagyom érvényesülni Isten szándékát.

Melody Beattie



Megjegyzések