Katie Byron: Szükségem van a szeretetedre – vagy mégsem?





(Miként vessünk véget a szeretet és az elismerés hajszolásának?)

A szeretet csodálatos – kivéve, amikor elkezdjük kergetni, megpróbáljuk megtartani, vagy elmegyünk mellette. Naponta több órányi időnk megy el arra, hogy az emberi kapcsolatainkhoz fűződő, súlyos és gyötrő gondolatokkal kínozzuk magunkat. Ez a könyv egy olyan alternatív hozzáállást mutat be, ami sokkal egyszerűbb a szokásos megközelítésnél, és egyben hatásosabb is.

Az életedben a legbensőségesebb viszony a saját gondolataidhoz fűz. Ahogy ezekhez viszonyulsz, az határoz meg minden mást, de főként a többi emberrel való kapcsolatodat. Ha elhiszed a kínzó, szorongással teli gondolataidat, az életed is tele lesz szorongással. De ha megkérdőjelezed, és jó alaposan megvizsgálod őket, beleszerethetsz az életedbe és mindenkibe, aki szerepel benne.
Gondoltál valamit? Honnan tudod, hogy igaz? Hogyan tudod, hogy abszolút igaz? Hogyan és mit érzel, mikor ezt a gondolatot gondolod?Ki lennél e nélkül a gondolat és érzés nélkül?Látsz bármilyen okot, hogy fenntartsd ezt a gondolatot?

A legtöbb ember azt hiszi, a szeretet és a szükség szinonimák. „Szeretlek és szükségem van rád” – harsogja ezernyi szerelmes dal. Ha elgondolkozol rajta, hogy mi az, amire igazán szükséged van az életben, könnyen lehet, hogy egy hasonló listával állsz elő, mint amit az imént a szeretettel kapcsolatban összeírtál.

Az emberek ugyanazokra a dolgokra vágynak egész életükön át, csak idővel megtanulják, hogyan csomagolják be a kéréseiket.

Szükségem van a szeretetedre.
Nem adod meg nekem, amire szükségem van.
Szükségem van rá, hogy ezt meg ezt csináld.
Nem élhetek tovább… nélkül.
Ezek az elvárásaim:…

A szükségleteiddel kapcsolatos gondolatok nagyon erőszakosak lehetnek. Ha hiszel nekik, úgy érezheted, meg kell tenned, amit mondanak – meg kell szerezned az emberek szeretetét és elismerését. De nem muszáj így tenned, létezik egy másik mód is, ahogyan a gondolataidra reagálhatsz: megkérdőjelezheted őket. De hogyan kérdőjelezheted meg a szükségleteidet? És hogyan viszonyulhatsz úgy a gondolataidhoz, hogy közben nem hiszed el őket?

Készíts listát azokról a dolgokról, amiket a szeretetért teszel, és egyébként nem tennél meg. Aztán képzeld el, hogy egyesével felolvasod a mondatokat a párodnak, és megkérdezed tőle: „Mondd csak, működik? Valóban ezt szereted?”


Őszinte kommunikáció

A képesség elsajátítása, hogy különválaszd a szeretetet és az elvárásokat, nem jelenti azt, hogy többé nem kérhetsz a másiktól semmit. Kérhetsz, csak közben mindig tudnod kell, hogy a válasznak, amit kapni fogsz, nincs köze az irántad érzett szeretetéhez és szerelméhez. Rá fogsz jönni, mennyivel könnyebb úgy kérni, hogy nincs mögötte rejtett szándék. És ha ő is észreveszi, hogy bármit is válaszol, te elfogadod és nem sértődsz meg, igazi bensőséges viszony alakulhat ki köztetek.


Mi a megbocsátás?

A megbocsátás nem más, mint rájönni, hogy amit egy történéssel kapcsolatban gondoltál, nem igaz – hogy valójában soha nem is volt semmi, amit meg kellene bocsátanod. Ami valaha szörnyűnek tűnt, a Munka által teljesen megváltozik. Mert a valóságban nincsenek szörnyek, csupán a saját megkérdőjelezetlen gondolataid, amikkel a valóságot értelmezed. Éppen ezért ha szenvedsz, nézz magadba és tarts önvizsgálatot; vedd sorra a fejedben keringő gondolatokat, és szabadulj meg tőlük. Légy újra gyermek. Ne tudj semmit.

Az ártatlanság elvisz téged egészen a szabadságig.

Minden szenvedésünk okozója az a meggyőződésünk, hogy a dolgoknak máshogy kellene lenniük, mint ahogy vannak. Pl. „A gyerekeimnek hálásnak kellene lennie azért, amit értük teszek.” Amíg elhisszük ezt a gondolatot, addig ellenállásban vagyunk azzal kapcsolatban, ami van. Ha a gyerekeim nem hálásak, akkor pont erre van szükségem ahhoz, hogy észrevegyem, megvizsgáljam ezt a hitemet, és megnézzem milyen ezzel a gondolattal együtt élni, illetve milyen érzés nélküle – ha teljesen és tökéletesen elfogadom, ami éppen van. AMI VAN, AZ VAN. Amikor szembeszállok a valósággal, mindig vesztes maradok. AMIM VAN, ARRA SZÜKSÉGEM VAN. AMIM NINCS, ARRA NINCS SZÜKSÉGEM.

A szenvedésnek egyetlen módja létezik: amikor elhiszünk egy gondolatot, mely harcba száll azzal, ami van. Ha az elme teljesen tiszta, akkor az, ami van, megegyezik azzal, amit akarunk. Azt akarni, hogy a valóság másmilyen legyen, mint amilyen az adott pillanatban, reménytelen.

Ha elkezded figyelni a gondolataidat, észreveszed, hogy naponta rengetegszer jelennek meg ilyesmik a fejedben: „Unom ezt az esőt, ki kéne már sütnie a napnak végre.” „Karcsúbbnak és fiatalabbnak kéne lennem.” „A férjemnek nem kellene annyit dolgoznia, aztán este innia és tévéznie.” Ez pontosan az a gondolkodási mód, amikor azt akarjuk, hogy a valóság más legyen, mint amilyen. Minden stressz és lelki fájdalom abból fakad, hogy harcba szállunk azzal, ami van, a pillanatnyi valósággal.

Sokan félnek attól, hogy ha elfogadják, ami van, akkor passzívvá válnak, nem éreznek késztetést a cselekvésre, gyengék lesznek. Az elfogadás mindig a pillanatnyi valóság elfogadására vonatkozik, nem azt jelenti, hogy a helyzet most már mindig így fog maradni. Sőt! Nézd csak meg milyen energetikai különbség van a két hozzáállás között: 1.) „Bárcsak ne veszítettem volna el a munkámat, sosem fogok újat találni.” 2.) „Elveszítettem a munkámat. Rendben. Mit tehetek most?”

Ha elkezded a gondolataidon való önmunkálkodást, hamar rá fogsz jönni, hogy amiről eddig azt hitted, hogy nem kellett volna megtörténnie, pont annak kellett megtörténnie. Meg kellett, hogy történjen, mert megtörtént, és ezt semmilyen ellenkezés, szenvedés, gondolkodás sem tudja meg nem történtté tenni. Ez nem azt jelenti, hogy helyeseld vagy ünnepeld. Ez csak azt jelenti, hogy képes vagy a dolgokat belső harcod zavarodott gondolkodása nélkül látni. Senki nem akarja, hogy betegek legyenek a gyerekei, senki nem szeretne autóbaleset részese lenni, de ha egyszer már megtörténnek ezek a dolgok, mily módon támogathat és erősíthet minket az, ha mentális harcba fogunk ellenük?

Onnan tudhatjuk, hogy a valóság úgy van jól, ahogy van, hogy ha gondolatban harcra kelünk vele, az fáj. Feszültek, frusztráltak leszünk, nem érezzük természetesnek és kiegyensúlyozottnak magunkat. Ha megállítjuk a valósággal való küzdelmünket, egyszerűen, áramlóan, kedvesen és félelem nélkül tudunk cselekedni.

A másik embernek pont az a dolga, hogy megmutasson magamat magamnak. Semmi más nem tud történni, hiszen az elménk úgy működik, mint egy tükör, mindent megfordít. Ezért aztán, amit kívül látok, az kivétel nélkül mindig az én elmém tartalmának a kivetülése, a megvizsgálatlan gondolataimnak a tükröződése. Én vagyok a diavetítő, a másik ember pedig a kivetített kép. Ha nem tetszik a „folt” a kivetített képen, akkor azért, hogy a kép megtisztuljon, egyetlen dolgot tudok tenni: megtisztítom a diavetítőt. A diavetítő pedig a saját elmém, az ő régi, kedvenc, megvizsgálatlan, megemésztetlen programjaival, mely mindig csak a saját igazának bebizonyításán munkálkodik. És épp emiatt, én sosem nyerhetek. Próbálhatom én erőből és küzdésből megváltoztatni a másik embert és a világot, hogy olyan legyen végre, amilyennek a fejemben levő gondolatok szerint lennie kellene – ez nem igazán szokott sikerrel járni.


A Három Dolog – Kinek a Dolgával Foglalkozol Éppen?

Az Univerzumban csak három fajta dolgot tudok találni: az én dolgomat, a te dolgodat, és a Valóság/Isten dolgát. A Valóság az, ami mindent ural. Bármi, ami az én, a te és bárki más befolyásán kívül esik, a Valóság/Isten dolga.

Az átélt stressz nagy része abból származik, hogy mentálisan a saját dolgainkon kívül élünk. Amikor olyasmiken jár az eszem, hogy „azt szeretném, ha boldog lennél; jobban kéne vigyáznod magadra; pontosnak kéne lenned; figyelmesebbnek kéne lenned; abba kéne hagynod az ivást”, akkor a te dolgaiddal foglalkozom. Ha aggódom földrengés, háború, árvíz miatt, vagy ha meg akarok halni, akkor Isten dolgaiba avatkozom. Ha gondolatban a te dolgaiddal, vagy Isten dolgaival foglalkozom, akkor kirekesztem, elszigetelem magam magamtól, és tőled, illetve a többi embertől és a jelentől is. Figyeld meg az érzést, amikor azt gondolod pl., hogy „Apámnak meg kellene értenie engem.” Fájdalom és magány jár együtt ezzel a gondolattal. Valahányszor, amikor lelki fájdalmat és magányt élsz át, mindig valaki más dolgával foglalkozol (vagy a Valósággal harcolsz).

És ha én gondolatban a Te életedet élem, ki marad itt, hogy az én életemet élje? Mindketten ott vagyunk nálad. Gondolatilag a te ügyeidben, dolgaidban lenni, távol tart engem attól, hogy jelen lehessek a saját életemben. Elválasztom magam saját magamtól, aztán pedig csodálkozom, hogy miért is nem működik az életem.

Azt gondolni, hinni, hogy én tudnám, mi lenne a legjobb bárkinek is, azt jelenti, hogy nem a saját dolgaimmal foglalkozom. Még, ha a szeretet nevében teszem is, akkor is ez tiszta önteltség, aminek az eredménye: feszültség, nyugtalanság és félelem. Tisztában vagyok azzal, hogy mi jó nekem? Ez az egyetlen dolgom van. A legjobb, ha először ezzel foglalkozom, mielőtt megoldanám a te problémáidat.

Amikor eljutsz oda, hogy a „kinek a dolga” kérdését elég mélyen megérted, és a saját dolgaiddal kapcsolódsz össze, elképzelhetetlen érzelmi felszabadulást élhetsz át az életedben. Amikor csak stresszt vagy kellemetlenséget érzel, állj meg és tedd fel magadnak a kérdést: „Kinek a dolgával foglalkozom gondolatban?” Ez a kérdés vissza tud téged vezetni önmagadhoz. És lehet, hogy rádöbbensz, hogy soha nem tudtál jelen lenni a saját életedben, mert gondolatban mások dolgaival foglalkoztál, az ő életüket élted. Ha csak egyszerűen észreveszed, hogy valaki másnak a dolgába merültél bele, máris visszatérhetsz saját csodálatos önmagadhoz.

És ha ezt egy ideig csinálod, szép lassan azt is megláthatod, hogy valójában a te saját dolgod, mint olyan, sem létezik. Hogy az élet önmagától is tökéletesen zajlik.


Hogyan tekints megértéssel a gondolataidra

A gondolat ártalmatlan, míg csak nem hiszünk neki. Nem a gondolataink, hanem a hozzájuk való ragaszkodásunk okozza a szenvedést. A gondolathoz való ragaszkodás azt jelenti, hogy elhisszük, hogy a gondolat igaz, anélkül, hogy ezt megvizsgáltuk volna. A hiedelem egy olyan gondolatot jelent, amelyhez régóta ragaszkodunk, fenntartás nélkül elhisszük, sőt legtöbbször nem is vagyunk tudatában.

A legtöbben azonosulunk azzal a valakivel, akiről a gondolataink azt állítják, hogy „ez vagyok én”. Figyeld csak meg, hogyan is működik a lélegzésed! Észreveheted, hogy nem is te lélegzel – lélegeztetve vagy. A gondolkodással, a gondolatokkal ugyanez a helyzet. A gondolatok csak úgy megjelennek. Kilépnek a semmiből és visszamennek a semmibe, mint ahogy a felhők mozognak az üres égbolton. Azért jönnek, hogy áthaladjanak, nem pedig azért, hogy maradjanak. Nincs bennük semmi „káros”, míg igaznak nem hisszük őket, és nem kezdünk el hozzájuk ragaszkodni.

Soha még senki nem volt képes arra, hogy kontrollálja a gondolatait, még akkor sem, ha vannak emberek, akik történeteket mesélnek róla, hogyan sikerült ez nekik. Ha nem megszabadulni próbálsz a gondolataidtól, hanem megértéssel és kíváncsisággal fordulsz feléjük, akkor ők hagynak el téged.

A gondolatok olyanok, mint a szellő, mint a levelek a fákon, mint az esőcseppek hullása. Feltűnnek, megjelennek – és ha megvizsgáljuk őket, megbarátkozhatunk velük. Veszekednél egy esőcseppel? Egy esőcseppben nincs semmi személyes, és ugyanígy, nincs semmi személyes agondolatokban sem. Ha újra felbukkan egy egykor fájdalmas elképzelés a fejedben, melyet már megértéssel megvizsgáltál, akkor már legfeljebb érdekesnek fogod találni. Ami korábban rémálom volt, most már csak érdekes. A legközelebbi alkalommal, ha felbukkan, lehet, hogy már inkább mulatságosnak találod. Végül tán észre sem fogod venni. Ez az ereje annak, ha szereted, ami van.



1. Első lépés: Vizsgáld meg, hogy a gondolatod igaz-e. = Igaz ez?

Ez a kérdés „átlagos”, megszokott gondolkodásunkat szólítja meg. Ilyenkor gyakran „igaznak” látjuk ítéletünket, annyira megszoktuk a hagyományos hitrendszerünk által diktált látásmódot.


2. Második lépés: Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez igaz?

Ezzel a kérdéssel mélyebbre hatolunk, és „megemeljük a tudatunkat” egy másik szintű rálátásra. Ezen a ponton már nyitottabbak lehetünk arra a felismerésre, hogy szubjektív gondolatunk esetleg nem felel meg a teljes igazságnak.
Minden „kellene” elvárással kapcsolatos gondolat elrugaszkodik a valóságtól, hiszen a valóságban nem az történik! Amikor tehát azt gondolom, hogy „kellene” vagy „nem kellene”, akkor éppen vitába szállok a valósággal. Amikor más dolgába avatkozom (lehet ez a másik emberé, vagy Istené/Valóságé), szintén a valóságot vonom kétségbe. Az valósággal perlekedni pedig kimerítő és szenvedést okozó.


3. Harmadik lépés: Hogyan reagálsz, mi zajlik benned, ha elhiszed ezt a gondolatot?

Az Önmunka következő lépésében azokat az érzelmeket vizsgáljuk, ahogyan saját gondolatunkhoz való ragaszkodásunkra reagálunk.
Ebben a pontban az Önmunka segítő kérdések egész sorozatával járja körül az érzelmek és a belőlük fakadó viselkedésminták hatásátéletünkre.


4. Negyedik lépés: Ki lennél, milyen életed lenne a gondolat nélkül?

Az Önmunka negyedik lépésével megélhetjük, mi az az áhított életminőség, belső erőforrás, aki valójában vagyunk. Fontos, hogy merjünk minél mélyebben elmerülni ebben az állapotban, mert ez az eredeti, valóságos lényegünk, mellyel ily módon kapcsolatba kerülhetünk.


5. Fordítsd meg az eredeti állításodat!

Az Önmunka utolsó fázisaként megfordítjuk a vizsgált gondolatot — például magunkra vonatkoztatjuk, vagy az ellentétére változtatjuk — és megnézzük, melyik az a megfordított kijelentés, ami legalább olyan igaz vagy még igazabb, mint az eredeti gondolat.


A munka

A négy kérdés módszerét bármilyen problémára alkalmazhatod. Ehhez le kell írni azt az állítást, ami foglalkoztat, majd mondatról mondatra végig kell menni rajta. Négy, egyre erőteljesebb kérdést kell feltenni, és figyelni a válaszok által kiváltott érzelmi reakcónkat.

A kérdéseken keresztül már más megvilágításban fogjuk látni a kiinduló problémát. A módszer ereje abban rejlik, hogy a probléma megválaszolásához saját felismerésünk alapján jutunk el, mialatt megleljük magunkban a megoldáshoz és a cselekvéshez szükséges erőt is. Aki sokat gyakorolja a négy kérdés technikáját, az idővel eljut egy olyan szintre, hogy már akkor el tudja engedni a negatív gondolatokat, amikor azok éppen csak felmerültek, így nem tudnak elmélyülni a tudatban.


A négy kérdés technikája:

Írd le azt a problémát, ami foglalkoztat, majd kérdezd meg magadtól, a következőket:
Igaz ez? Igazat állítok? (Próbálj gyakorlati példát keresni állításod igazolására.)
100%-ig biztos vagyok abban, hogy igazat állítok?
Mit tesz velem ez a gondolat? (Gondold át, hogy érzed magad, amikor ezt állítod?)
Milyen lenne az életem enélkül a gondolat nélkül?

Minden egyes kérdésen gondolkodj el alaposan, és válaszolj őszintén!

Folytassuk akkor a Négy Kérdés 3. kérdésével, a forrás továbbra is Byron Katie A Négy Kérdés című könyvének kivonata. Ha nem olvastad az első részt, kérlek, tedd meg, a nélkül nincs értelme ezt elolvasni. És hozd át magaddal a tegnap leírt gondolatodat, folytasd a vizsgálatát.

3. Hogyan reagálsz, mi zajlik benned, ha elhiszed a gondolatot?

Ez a kérdés megnyitja számunkra a belső okok és okozatok világát. Segítségével képessé válasz arra, hogy meglásd, egy elhitt gondolat következményeként mindig felbukkan egy kellemetlen érzés, ami az enyhe feszültségtől, a szomorúságon és dühön át, egészen a félelemig, rettegésig, vagy pánikig fokozódhat.

Miután a négy kérdés megtalált engem, és észrevettem az olyan gondolatokat, mint pl. „Az embereknek több szeretetettel kellene bánniuk egymással”, megláttam, hogy ezek a gondolatok valamilyen kellemetlen érzést okoztak bennem. Észrevettem, hogy a gondolat felbukkanása és elhívése előtt béke van bennem. Csendes volt az elmém és felhőtlen. Ez az, aki én vagyok a történeteim nélkül. Aztán, a tudatosság csendjében, képessé váltam érzékelni az érzést, amit a gondolathoz való ragaszkodás, a benne való hit okozott. És e belső csendben ráláttam arra, hogy ha elhiszem a gondolatot, az eredmény szomorúság, vagy valamilyen más kellemetlen érzés. Ha feltettem a kérdést: „Hogyan reagálok, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy az embereknek több szeretettel kellene bánniuk egymással?”, azt tapasztaltam, hogy nem csak valamilyen kellemetlen érzés keletkezik bennem (ez teljesen nyilvánvaló volt), hanem mentális képek gyártásával elkezdtem bizonyítani magamnak, hogy a gondolat igaz. Átfolytam egy olyan világba, ami nem is létezik. Ettől állandó testi feszültségben éltem, mindenre félelemmel telve tekintettem, a soha véget nem érő rémálom holdkórosa voltam. A gondolatok megvizsgálása pedig egyszerű gyógymódnak bizonyult.

Szeretem a hármas kérdést. Amint megválaszolod magadnak a kérdést, és meglátod a gondolataid következményeit, minden szenvedésed elmúlik.


4. Ki lennél a gondolat nélkül?

Ebben a kérdésben rengeteg erő rejlik. Képzeld el magadat annak a személynek a jelenlétében, akiről írtál, és képzeld el, amint pont azt csinálja, amiről te azt gondolod, hogy nem kéne csinálnia. Kérlek, egy kis időre hunyd le a szemedet, és képzeld el, ki lennél, ha nem tudnád azt a gondolatot gondolni. Miben lenne más az életed ugyanabban a helyzetben a bizonyos gondolat nélkül? Tartsd csukva a szemedet, és figyelj a történet nélkül. Mit látsz? Mit érzel ugyanabban a helyzetben a történet nélkül? Mit választasz – a helyzetet a történettel vagy anélkül? Melyik kedvesebb, gyengédebb? Melyik békésebb?

Sok ember számára szó szerint elképzelhetetlen az élet a történeteik nélkül. Ezért sokszor így hangzik a válasz erre a kérdésre: „Nem tudom.” Mások, akik be tudnak nézni a történetek-nélküli valóságba, azt mondják, „Szabad lennék,” „Béke lenne bennem,” „Több szeretet lenne bennem.” Azt is szokták mondani, hogy „A történet nélkül elég világosan tudnám látni a helyzetet ahhoz, hogy félelem nélkül és hatékonyan cselekedjek.” Történeteink nélkül nem csak képessé válunk félelemmentesen és világosan cselekedni, hanem az élet jelenben élő barátaivá is válunk. Boldog életet élő emberekké válunk. Nagyrabecsüléssé és hálává válunk, olyan természetesen áramlunk az élettel, mint ahogyan lélegzünk. A boldogság a természetes állapota annak, aki tudja, hogy nincs semmi, amit tudni kellene, és hogy már itt és most is mindenünk megvan, amire épp szükségünk van.


A Megfordítás a Munka nagyon erőteljes része. Amíg úgy gondolod, hogy a probléma oka „ott kint” van – amíg úgy gondolod, hogy bárki vagy bármi tehet a te szenvedésedről – addig reménytelen a helyzet. Addig örökre megmaradsz az áldozat szerepében, ugyanis a te paradicsomod a szenvedés. A Munka során feltárt igazság azonban hazajuttat téged önmagadhoz, és felszabadít. Az Önvizsgálat, a Megfordításokkal betetőzve, az önfelfedezés leggyorsabb útja.

A Megfordításokhoz technikailag átírod az eredeti állításodat. Például, ha az eredeti állításod: „Gizinek figyelembe kéne vennie az én szempontjaimat”, akkor a következő megfordítások lehetségesek:

Az ellentétére fordítás, vagy 180 fokos fordítás: „Gizinek nem kéne figyelembe vennie az én szempontjaimat.”

A másikra fordítás, vagyis kicserélem magamat a másik emberrel: „Nekem kéne figyelembe vennem Gizi szempontjait.”

A saját magamra fordítás: „Nekem kéne figyelembe venni a saját szempontjaimat.”

És mindegyik megfordításra keress három konkrét példát a saját életedből, melyek bizonyítják, hogy a megfordítás is igaz, vagy még igazabb, mint az eredeti állítás. Itt nem arról van szó, hogy hibáztasd magadat, vagy bűntudatot érezz. Itt „mindössze” arról van szó, hogy felfedezd a választási lehetőségeidet, melyek békét hozhatnak neked.

forrás: tisztatudat.hu






Megjegyzések