Lépj ki régi cipődből : Saját magam és mások elítélése




Az ítélkezés a világ összes társadalmában nemzeti sporttá vált.
Az ítélkezés alapja az elkülönítés, a helyes és a helytelen, a jó és a rossz megkülönböztetése. Ez is a megszokottá vált gondolkodás eredménye, amely évezredek óta jelen van a Földön.

Az ítélkezés következtében keletkezik minden elégedetlenség, minden konfliktus saját magam és az embertársaim, valamint a világ népei között. Az ítélkezés a háborúk elsődleges kiváltó oka. 
Ez a gondolkodás olyan mértékben a meggyőződésünkké vált, hogy a legtöbben el sem tudják képzelni egy másik alternatíva létezését.Ha tudatosan éled meg a napodat (vagy hozzászoksz, hogy egyre tudatosabban éld meg), rájössz, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket gondolatban vagy akár fennhangon gyakran elítélsz.
Az ítélkezés a következőket mondatja veled: „A személyed, a viselkedésed nem helyénvaló, rossz és téves.” 
A saját személyemre vetítve pedig: „Az az érzés, amelyet jelen pillanatban érzek, például ez a gyűlölet, ez a harag, rossz, és nem szabad így éreznem.” 
Az ítélkezésben benne van az ítélet, amely azt mondja: „Nem lehetsz ilyen.” Vagy: „Nem létezhetsz! Kétségbe vonom a létjogosultságodat!” 
Nemet mondunk egy olyan dologra, amely valójában már létezik.

Nem vesszük észre, és nem gondolunk bele abba, hogy az ítélkezésnek számottevő, kellemetlen, betegséggel és boldogtalansággal járó következményei vannak. 

Ezek elsősorban rajtunk jelentkeznek, nem pedig azon, akit elítélünk. A fejed talán még ellenáll ennek a gondolatnak, de az ítélkezés legfőbb igazsága a következő:

Nem számít, hogy kit, vagy mit ítélsz el, végső soron mindig magad felett ítélkezel.Példa: Dühös vagy a férjedre, mert már régóta nem kedves hozzád. Elutasítóan viselkedik, zárkózott, és egyértelműen érezteti veled, hogy ma már biztosan nem venne feleségül.
Milyen gondolatok húzódnak meg a dühöd mögött?
Például olyan szemrehányásokat fedezhetsz fel, amelyekkel gondolatban illeted, vagy akár a fejéhez is vágsz. Vádolsz és elítélsz.
A következőket gondolod vagy mondod: „Rossz ember vagy. Nem akarok ilyen férjet. Rosszul vagyok a ridegségedtől, a zárkózottságodtól, az érzéketlenségedtől. Keress magadnak valaki mást, aki kimossa az alsónadrágjaidat.”
Ezekkel a gondolatokkal a másik, veled szemben lévő sarokba állítod a férjedet.
Ő a tettes, és te vagy az áldozat.
Ő a rossz, és te vagy a jó.
Ő a bűnös, és te vagy az ártatlan.
Ezzel a hozzáállással éveken keresztül terrorizálhatod a férjedet, aminek az lesz az eredménye, hogy a kapcsolatotok egyre ridegebbé válik, és egyre gyakrabban érzed megbántottnak magad.
A férjed az elítélő gondolataidat fogja érezni és hallani, és ennek megfelelően fog viselkedni: rideg lesz, elutasító és mogorva.

Azáltal, hogy ítélkezel, megteremted és élteted a saját boldogtalanságodat. Pontosan így viselkedünk egész nap.
Így viselkedünk a barátságtalan pénztárossal a boltban, akivel mi sem vagyunk kedvesek, így viselkedünk a főnökkel, a gáncsoskodókkal, a nehéz természetű munkatárssal, a zajos szomszédokkal, a szüleinkkel, és még sorolhatnánk.
A belső reakcióink mögött húzódó gondolat a következő: „Nem vagy jó olyannak, amilyen most vagy. Nem akarlak ilyennek elfogadni.”

Nem vagyunk tudatában annak, hogy milyen mélyen gyökerezik az ítélkezés mindennapi gondolkodásunkban és a cselekedeteinkben. Talán te is megijedsz, ha felfedezed magadban.
Az ítélkezésnek különböző ruhái és álruhái lehetnek: A nyers, egyértelműen kimondott ítélet nem a leggyakoribb.
Az ítéletek általában burkoltan és alig észrevehetően bukkannak fel olyan mondatokban, mint például:
„Már megint… (ez a ruha van rajtad, babot főztél, égve hagytad a villanyt, nincs időd rám?). 
Még mindig nem voltál képes… (rendet rakni a pincében, beadni a válókeresetet, elvégezni a feladataidat?).”

Léteznek még olyan kedves mondatok is, mint például:
„Hogy nézel ki már megint?”,
„Ezt mégis hogy képzelted?”, 
„Ilyen a világon nincs”, 
„Ilyet még életemben nem láttam.”

A legtöbb ítéletet ki sem mondjuk. Elítélő módon gondolkodunk. Életünk során két láthatatlan kosarat viszünk magunkkal. Az egyik kosár nagyon nagy, a másik kicsi. A nagy kosárba azok a dolgok kerülnek, amelyek különböznek tőlem.
Ide kerülnek a hülyék, a rosszak, a bolondok, a nem normálisak, azok, akikkel valami nem stimmel, akik rossz természetűek, akiket nem kedvelek, akik megnehezítik az életemet, és akik bosszantanak.
A kis kosárba pedig azok kerülnek, akiket kedvelünk, szeretünk, akiket jónak, szépnek, kedvesnek és szeretetreméltónak találunk.
Folyamatosan válogatunk és osztályozunk.

Nézd meg, hogy ki és mi van a nagyobbik kosaradban!
Talán azt mondod, hogy jogod van az értékeléshez. Gyakran kell valami mellett vagy valami ellenében döntenem. Ez a gondolat helyes. Sokszor kell választanunk és döntenünk. Naponta többször is döntünk valami ellen vagy valami mellett.
Ezt a pontot azonban egy nagyon fontos lépéssel túlhaladjuk. Ezzel egy időben elítéljük azt a dolgot, amelyet nem választottunk.

Példa: Úgy döntünk, hogy hinni fogunk Istenben. Sokszor azonban nem hagyjuk ennyiben a dolgot. Sokan úgy határoznak, hogy leküzdik és elítélik azokat, akik nem hisznek Istenben, vagy egy másik istenben hisznek.

Sokszor hisszük azt, hogy mások tévednek, és a rossz oldalon állnak.
Példa: Úgy döntünk, hogy hinni fogunk a tudományban, tehát csak azt fogjuk elhinni, amit objektív mérésekkel igazolni lehet, amit meg lehet ismételni egy kísérlet során, és amit ellenőrizni lehet. Ezzel egy időben minden mást elítélünk, például az úgynevezett ezoterikus dolgokat, mint az angyalok, a reinkarnáció és a túlvilágról érkezett üzenetek, amelyek számunkra ostobaságnak tűnnek.

Miközben A és B között választunk, azt mondjuk, hogy „A jó, és B rossz”, és a B-t igyekszünk leküzdeni. Nem azt mondjuk, hogy „Én az A-t választom, és aki a B-t akarja választani, az válassza nyugodtan a B-t”.
Mivel elítéljük és leküzdjük azokat, akik a B-t választják, háborúskodás alakul ki az emberek között.

Aki megszokásból ítélkezik, az nézeteltérést, konfliktust, ellenségeskedést, diszharmóniát, betegséget és háborút hoz a világra.
Amikor mások felett ítélkezünk, valójában saját magunk felett ítélkezünk. Általában azokat a dolgokat ítéljük el másokban, amelyektől mi magunk is szeretnénk megszabadulni, és amelyeket ki akarunk zárni az életünkből. Ilyen lehet például a rendetlenség, az egoizmus, a kapzsiság, a luxus utáni vágy, az arrogancia és az agresszivitás.
A másik ember, akiben valami zavar engem, megmutatja nekem, hogy mi az, amit elutasítok. Feltárja nekem ezeket a dolgokat, és ezáltal képes leszek békét kötni magammal, és azt mondani, hogy „Én is egoista, kapzsi, arrogáns, agresszív és földhözragadt vagyok… – és lehetek is ilyen”.

Az az igazság, hogy valójában kétfélék is lehetünk egyszerre.
Az ítélkezésben nincs semmi rossz, és én nem ítélem el az ítélkezést. Aki azonban mindig csak ,jó” akar lenni, az nagyon hamar ítélkezik, és belekerül az önmarcangolás ördögi körébe. Az ítélkezés az emberi természetből fakad.
Idővel azonban egyre jobban tudatosíthatjuk magunkban az ítélkezés folyamatát, és egyre inkább elszakadhatunk tőle, ahogyan a választáson alapuló gondolkodásmódtól is.


Az ítélkezés szükségszerű következménye a megbocsátás. A megbocsátás által élhetünk békében önmagunkkal és a világgal.
A megbocsátás ugyanakkor nem azt jelenti, hogy „Ezúttal megbocsátok neked. De ha ez még egyszer el fordul, akkor már nem…”.

A megbocsátás a tévedések korrigálását jelenti, azaz a saját magamról, másokról és az életről alkotott hamis gondolatok visszavonását.De arra kérlek, hogy legyél óvatos, és ne jelentsd ki a következőt: „Soha többé nem akarok ítélkezni.” Ha így teszel, hamar egy ördögi körben találod magad. Ne ítéld el azt a tényt, hogy egy ítélkező lény vagy. Az egyik tanítóm ezzel kapcsolatban a következőket mondta:
„Tudjátok, kedveseim, hogy mi történik azzal az emberrel, aki a megvilágosodást hajszolja? Tisztában van vele, hogy „az ember nem ítélkezik”, és hogy az ítélkezés „rossz”, ezáltal pedig elítéli az ítélkezést. Az ember nem ítélheti el az ítélkezést, mert így nem fog megvilágosodni… Az ítélkezésnek létjogosultsága van, mivel létezik. Az ítélkezés a létezés isteni aspektusa. Csakis úgy érhettek el változást, ha elfogadjátok, hogy ítélkező lények vagytok. Ha változásra vágytok, és képesek vagytok elfogadni, hogy ítélkező lények vagytok, akkor elősegítitek a változást. Amit azonban megtagadtok, annak erőt kölcsönöztök, és kénytelenek lesztek magatokra venni.” (P'TAAH)
A megoldás tehát az, hogy egyre inkább tudatosítjuk magunkban, hogy mit ítélünk el
saját magunkban, másokban és az életben. Ebben az esetben egyre kevesebbszer fogunk
ítélkezni.

Betz Robert







Megjegyzések