2018. január 29., hétfő

2018 - A stabilitások megteremtésének éve


Az előttünk álló évről nehéz egyértelműen írni, mert óriási lesz az elválasztódás az emberek között, és ez nem teszi lehetővé azt, hogy általánosságban beszéljünk az emberi sorsról. 

Már az utóbbi évben is érzékelhető volt az erős széthúzás, az emberek két külön irányba tartanak. Vannak, akik tudatosan elhagyva a múlt fájdalmait lépkednek előre (még ha lassan is), és vannak, akik elsüllyednek az önsajnálat mocsarában. 

Az idén minden embernél beérik az, amiért az elmúlt években dolgozott. Aki szeretettel közelítette meg a helyzeteket, aki türelmet és alázatot mutatott, felvállalta a felelősséget életéért, az tudatos teremtővé válik. Elfogadja a sorsát, és tisztában van azzal, hogy minden eseményt ő hívott életre, mert szüksége volt a helyzet  ajándékaira. Tudja, hogy a megoldás is rajta áll. 

Ezzel szemben azok, akik hagyják, hogy sodorja őket az ár, és nem vállalnak felelősséget döntéseikért, borzasztó kínszenvedésként élik meg a létet. 

Teljesen mindegy, melyik csoportba tartozunk, az elfojtásaink utat törnek maguknak. Azok az emberek, akik eddig is dolgoztak magukon, akik nyitottak voltak arra, hogy megértsék a történések lényegét, azok sokkal könnyedebben viselik a felbukkanó fájdalmakat. 
Akik eddig homokba dugták a fejüket, és nem vettek tudomást a megoldandó feladatokról, azt fogják észrevenni, hogy átláthatatlan és elviselhetetlen a káosz, ami körbeveszi őket. 


2018 vízválasztó lehet bárki számára. Sok embernek azért, mert elsüllyed az önsajnálat mocsarában, és feladja a létet. Egész fiatalon szembesülhetnek olyan “betegségekkel”, amik régebben nagyszülő korban voltak jellemzőek. 
Egyre több agresszív tünet jelenhet meg, szinte ordítva felénk, hogy valamin változtatni kell. Valamit fel kell dolgozni, el kell fogadni, meg kell bocsátani, el kell engedni… Egész szélsőséges tüneteket produkálhat a test. 

Ugyanakkor ez egy remek lehetőség arra, hogy felfedezd, mekkora erő rejlik Benned. Ha megvan a szándékod arra, hogy újra harmóniába hozd a tested, ha felengeded és megéled a félelmeid, a fájdalmaid, és végre Önmagad teszed az első helyre, csodák történhetnek Veled. Nincs az az állapot, melyből ne tudnád újra építeni magad. Rá fogsz jönni, hogy az erő nem az izmaidban van, hanem a lelkedben. Ha megszabadulsz a régi beidegződésektől, félelmektől, csodákat fogsz megélni. Ha a lelkednek nincs szüksége a szenvedésre, a testednek sincs többé. 

A már kialakult tüneteket mindenképpen 4 szinten érdemes felszabadítani.

  1. Kivonni a táplálkozásból minden olyan anyagot, melyet nem tolerál a szervezet. Ha odafigyelsz, tudni fogod, mik azok (de vannak erre speciális vizsgálatok). Rengeteg a glutén-, laktóz- vagy akár cukorra érzékeny ember, nem véletlenül… Megfigyelheted, hogy a lelki változásoddal/fejlődéseddel együtt alakulnak a testi igényeid is. Azok az ételek, amik erőteljesen földelnek, mint pl. a gabonák, egyre kevésbé értékesek a szervezetnek. 
Főleg azokat az ételeket részesítsük előnybe, melyek magas rezgésűek, sok bennük a tápanyag, és étkezés után is felszabadultnak érezzük magunkat. Ezeket mindenki tapasztalja ki magának. 
Az alkohol, a koffein, a cigaretta, a gyors felszívódású szénhidrátok, a cukor mind alacsony rezgésen tartják a testet, és nehezítik mind a testi gyógyulást, mind a lelki- és szellemi emelkedést. 
Lehetetlen egyszerre meditálni, tisztulni és lelkileg szárnyalni, ha az ételekkel szennyezzük magunkat. 
A táplálkozás egy rendkívül fontos pillére az egészségnek. 

Igyunk sok folyadékot, főként tiszta vizet. 

Tápláljuk és töltsük fel a szervezetet megfelelő minőségű ásványi anyagokkal, nyomelemmel, vitaminokkal. Pótoljuk a hiányzó tápanyagokat, hogy a szervezet képes legyen meggyógyítani önmagát. 

3. Töltsünk minél több időt a szabadban, akár egyedül, hadd tisztuljanak a gondolataink. Mozogjunk napi szinten, a sport rendkívül jó terápia akár a testi-, akár a lelki problémákra. 

4. Ha eddig nem tettük, foglalkozzunk a lelkünkkel. Ne fordítsunk hátat a tüneteknek, vagy a lélekből feltörő fájdalmaknak. Mindegyik üzenet odabentről, a bensőnkből, hogy valamit nem akarunk észrevenni. Minden apró karcolás üzenet a belső bölcsességedtől, felsőbb ÉNedtől. 
Közönd meg a tünetnek, hogy felhívta figyelmed arra, hogy valamit a múltból szélnek kell eresztened. Fejtsd meg a fájdalmaid titkát, ezzel feloldva, megsemmisítve őket. 

Bárki képes arra, hogy regenerálja magát, újra feltöltse a szervezetét és értelmet adjon az életének. Azonban mégis lesznek olyanok, akik feladják. Akik nem tartják képesnek magukat arra, hogy átlássanak a káoszon. 

Már az elmúlt időszakban is megfigyelhető volt, hogy sok embertől búcsúzni kényszerültünk. Ez 2018-ban sem lesz másképpen. 

Az emberi kapcsolatok átalakulása jóideje zajlik. Akik nem tudnak Veled együtt fejlődni, nagy valószínűséggel már leválasztódtak Rólad. Azonban vannak kezek, akik még utánad nyúlnának, mert Benned érzik a biztonságot. Ha Te tudatos vagy, és nem mész bele a kicsinyes játszmákba, ha nem keseregsz és siránkozol velük együtt, elég hamar ellenségnek fognak tekinteni Téged. 

Az alacsony rezgésszinten élő emberekből kitör a féltékenység, az irigység, és minden energiájukat abba fektetik, hogy ártsanak. 
Sok ember szembesül azzal, hogy akit nemrég még barátnak vélt, most orvul támadja hátba. 
Ezeket a helyzeteket többféleképpen érdemes megközelíteni. Először is, kérdezzük meg magunktól, mit akar nekünk tanítani a helyzet? Lehet, hogy végre kell tudnunk nemet mondani, vagy kiállni az igazunkért. 
Másodszor pedig fogadjuk el a kialakult helyzetet. A sors végre megmutatta, hogy mire van/nincs szükséged. 

Arra kérlek, fogadd el a fájdalmadat is. Fáj? Hát persze… De ez nem baj. Élj meg minden fájdalmat, engedd szabadjára végre. Ne fojtsd el. Mondd el, hogy fájdalmat okozott azzal, amit tett. És becsüld magad eléggé ahhoz, hogy a jövőben nem engeded meg, hogy így bánjanak Veled. Ahogy átalakulnak az érzelmeid önmagad felé, észreveszed majd, hogy másként viselkednek Veled az emberek. 

Ugyanez igaz a párkapcsolatokra is. Régóta nem működő kapcsolatokban rengeteg lehet az ellenségeskedés. 

Egyébként gyönyörű időszak áll előttünk. Rengeteg életre szóló kapcsolat köttetik, megszaporodik az elköteleződők-, és ezzel együtt a házasságkötések száma is. 

Ahhoz, hogy beteljesedett, boldog szerelemben élj, el kell hagyni a régi sérelmeket. Ne hagyd, hogy régmúlt tapasztalatai megbénítsanak a jelenben. 

Ha régóta vagy jelen olyan kapcsolatban, ahol nem tudsz önmagad lenni, végre szánd rá magad, hogy továbblépj. Ha rettegésben, félelemben tartanak, zsarolnak, megaláznak, menj tovább! A párkapcsolatod mindig megmutatja, mennyire szereted és becsülöd magad. 

Hidd el végre, hogy Neked is jár az a társ, akinek Te vagy az első. Aki nem csupán testileg, lelkileg is Téged akar. Akinek az értékrendje hasonló, mint a Tied.  Aki mellett teljesen Önmagad lehetsz. És soha senkinek ne higgy, aki azt mondja, hogy ilyen társ nem létezik. A Te párod is vár Rád valahol a nagyvilágban és ugyanúgy vágyik Rád, ahogyan Te vágysz rá. 
Egy értékes ember vagy, teljesen egyedi. Belőled egy van a világegyetemben. Fel kell fedezned végre a saját értékeidet. Ha ezt a magabiztosságot sugárzod, ha tisztában vagy önmagaddal, más is tisztán fog látni Téged. 

De míg fogalmad sincs arról, mit is akarsz valójában, káosz fog uralkodni körülőtted. 

Sokan vannak, aki az elmúlt hónapokban vagy években találkoztak olyan személlyel, aki megdobogtatta a szívüket. Akiről érezték, hogy más, mint a többi. Aki után nem testi, hanem mérhetetlen lelki vágyódás él bennük. Lelkitársak bukkantak fel, hogy segítsenek az előre haladásban. 
Ha Veled is történt hasonló, akkor biztosan észrevetted, hogy a találkozás számtalan változást indított el az életedben. A másik által elkezdted jobban megismerni önmagad. Nem titkolt célja ezeknek a kapcsolódásoknak, hogy a másik által közelebb kerülj magadhoz. 

Csodálatos érzés, amikor egy másik szempárban felfedezed a saját lelkedet. 
A sors újra összehozott Benneteket. Talán azért, hogy valamit befejezzetek, ami egykoron elkezdődött… Talán azért, hogy utat mutassatok egymás életében… Talán azért, hogy meggyógyítsátok egymás érzéseit… Talán azért… és folytathatnám a végtelenségig.
Mindenkinek megvana  saját története. 

Én arra kérlek, légy türelmes. Türelmes Önmagadhoz, és türelmes a másikhoz. Minden a megfelelő időben történik, méghozzá akkor, amikor megérett rá a helyzet. 
Ne akarjunk még egy makulátlan, tiszta kapcsolatban élni, ha a lelkünk tele van fájdalmakkal, félelmekkel, nehezteléssel. Ez egy lehetetlen vállalkozás. Amint elengeded a múltat, megérkezik a jövő. 
Az idei évben rengeteg kapcsolat fog beérni. 


Még mindig aktuálisnak és rendkívül fontosnak a tartom, a családi kapcsolatok tisztulását. Főként törekedjünk arra, hogy megbékéljünk a szüleinkkel, hiszen ők töltenek bennünket az életünk során. Ennek a 2 ember a sejtjéből lettünk. Ebben a két sejtben pedig kódolva van édesanyánk és édesapánk múltja, jelene és lehetséges jövője. Ezt mind hordozzuk magunkban. Tehát, ha elutasítjuk őket, elutasítjuk saját magunkat… Elutasítjuk a női vagy férfi oldalunkat, ezzel blokkolva a teremtést, a szerelmet, a bőséget életünkben. Ezért rendkívül fontos megérteni, hogy fogadjuk el végre őket! Mi választottuk a szüleinket, mi akartunk a gyermekük lenni, és ők voltak azok, akik bevállalták, hogy mindazt megtanítják velünk, amit tőlük kaptunk. Csak hálásak lehetünk mindezért. Amíg ezt valaki nem hajlandó beismerni, és nem vállal felelősséget az életéért, addig nem fog tudni előre lépni. Ezt választottam, ezt akartam megtapasztalni, megbocsátok magamnak érte. Szabadon döntjetek, szabadon választhatom azt, hogy nem cipelem tovább a múlt terheit.

Végül pedig szeretnélek arra bíztatni, hogy vállald fel Önmagad. Vállald fel az érzéseid, vállald fel azt, amire vágysz. Vállald fel az utad. Talán régóta érzed, merre kell menned, mit kell csinálnod. 
Nem baj, ha nem látod a végét. Nem baj, ha nem látod, mit fog hozni a vágyad. Bízz végre az érzéseidben! Senki nem tudhatja Nálad jobban, mire van szükséged. Csak magadra hallgass, senki másra! Az ember akkor válik felnőtté, ha felvállalja a felelősséget a döntéseiért. 

Ha teljes mellszélességgel vállalod Önmagad, ha megtanulod végre elfogadni, szeretni a lényed, akkor elképesztő csodákban lehet részed. Észreveszed majd, hogy a kilátástalanságot felváltja a remény, a szomorúságot a boldogság, a félelmeket a szeretet. Ahogy viszonyulsz önmagadhoz, úgy viszonyul Hozzád a világ. 

2018 a legjobb idő arra, hogy merj végre IGAZ lenni. Merj az az ember lenni, aki ott szunnyadt Benned! 

Előbb-utóbb rájössz arra, hogy egy csodálatos teremtő vagy, aki bármikor varázsolhat magának egy olyan világot, melyben igazán jól érzi magát. A duális világ törvényei teljesen átalakultak. Rá fogsz érezni, hogy a félelmeid, fájdalmaid, lelki terheid lepakolásával sokkal könnyedebb teremtővé válsz. Egyre nagyobb a szabad akaratod! Újra tudsz írni bármit! Rá fogsz jönni, hogy az egész egy játék. Te irányítasz mindent! 

Az idei évben nyilvánvalóvá válik, kit milyen fából faragtak. Eljött a nagy felemelkedések és a nagy bukások ideje. Ki mit vetett, azt fogja learatni. 

Egyet tudj: Senki nem ítélkezik feletted! A saját lelkiismereted a bírád. Ideje levetni az egó páncéljait, és szembenézni azzal, akik valójában vagyunk. Fel kell ismerni, hogy felelősséggel tartozunk a döntéseinkért. Hogy nem hibáztathatunk senkit és semmit azért, ahol jelenleg tartunk. Hiszen olyan régóta tudjuk, hogy változtatni kell. 

Nem  a változás a fájdalmas, hanem egy olyan helyzetbe ragadni, ami folyamatos boldogtalanságban tart. Mikor leszel végre fontos önmagad számára? Mikor hagyod abba az önsajnálatot és kezdesz el élni? Hidd el, ez egy remek alkalom. Bármi, amibe most belefogsz, óriási erővel fog hatni. Leteheted egy boldog jövő alapjait, ha most mersz másként dönteni. Olyan ez, mintha kaptál volna egy hatalmas esélyt a sorstól. A változással önmagadat ajándékozod meg! 

Aki továbbra is süllyed lefelé, észre fogja venni, hogy nincs mibe kapaszkodnia… Senki másra nem számíthat, mint Önmagára. Újra megkérdezi a sors: Úszol vagy elsüllyedsz???

Érzelmekben, lelkiekben és a fizikai világban is gazdag, harmonikus, békés és kiegyensúlyozott időszakot kívánok Nektek!

Mohácsi Viktória (https://elozoeletek.blogspot.hu




Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése