Életfeladatot és küldetést találni, s ezáltal önmagunkat

Bejegyezte: –


A legjobb barátnőm által kerültem egy teremtéssel foglalkozó weboldalra kb 6 hónapja, és azóta rendszeres olvasója vagyok többek között az előző életes oldalnak is. Megígértem magamnak hogy akkor regisztrálok, ha lesz valami érdemleges, amit el tudok mesélni. Ez mostanra következett be. Élvezettel olvastam az élménybeszámolókat, és be kell valljam, kicsit meseszerű, de nagyon izgalmasak voltak a történetek. Állandóan ott motoszkált bennem, hogy vajon ezek valós dolgok-e, vagy csak képzelődik az ember. És ha valós, vajon én is képes vagyok rá? Szívesen meglátogattam volna Vikit, de én Bécsben élek, így hamar letettem róla. Gondoltam, ha majd valóban szükségszerű lesz, bevonzok egy terapeutát. Aztán elkezdtem Viki blog oldalát olvasni, szinte függője lettem. 

Június elején összedőlt az életünk. A férjem munkahelye megszűnt (becsődölt a cég), engem meg egyszerűen eltanácsoltak a munkahelyemről (nem részletezném miért, de jobb is így). Egy viszonylag jó élethez vagyunk szokva, osztrák viszonylatban is. Tipikus luxusrabszolgák voltunk vállalati autókkal, vállalati telefonnal. Azt az életet éltük, amit sokan szeretnének. Igen ám, csak sokszor a legbiztosabbnak tűnő állások a legbizonytalanabbak. Nem csoda, ha állásnak hívják, mert haladni nem igazán lehet vele. 

Annyira összetörtem, mint életembe még soha. Pont most, itt, családalapítás előtt... Nagyon mérges voltam az egész világra. Aztán elgondolkodtam, hogy vajon miért történt ez az egész. De sehogysem tudtam rájönni. Rengeteget segítettek Viki írásai.

Ekkor éreztem aktualitását, hogy kipróbáljam az oldást. Bármit megtettem volna, hogy megértsem, miért történik az egész, és mi a megoldás erre az élethelyzetre. 

Nagyon izgalmas volt az első családi meditáció. Sokkal többet adott, mint valaha reméltem volna. Csodás volt az egész. Rengeteget megértettem arról mit is tápláltak belém gyerekkoromban.  Szembetalálkozni a gyermekkori énemmel, nagyon megható volt. Elesett volt és magányos. Sírtam. A végére tudtam, hogy haza kell költöznünk. Szerencsére a párom is hitt ebben. 

A meglepetés itthon ért. Néhány hétig anyukáméknál laktunk, majd a párom keresztanyjáék felajánlották a házukat, míg nem tudunk venni sajátot. Éreztem, beindultak a dolgok. A családi oldás hatékony volt nagyon. 

Pár nap mulva a Westendben ebédeltünk, amit soha nem szoktam. Egy idősebb hölgy ült a szomszéd asztalnál, én pedig épp az elmúlt eseményeken gondolkodtam, amikor észrevettem, hogy nagyon néz. Rámosolyogtam, és odaszólt nekem a néni: "Kedvesem magam biztos királynő volt előző életében". Egyből felcsillant a szemem. Kérdeztem a nénit, hogy látja-e ezt. De azt válaszolta, hogy a testtartásomból gondolja, de hisz az ilyesmiben. Én ezt akkor is egyfajta jelnek vettem, és közel két órát beszélgettünk. Elmeséltem neki az esetem, és azt, hogy azt érzem, a szépséggel kellene foglalkoznom, de elképzelésem sincs, hogyan állhatnék ennek neki. Azt mondta a néni, lehet hogy tud nekem segíteni. 

Telefonszámot cseréltünk, és pár napra rá kaptam egy hívást. A néni lánya keresett meg, hogy édesanyja beajánlott engem, ő rendezvényszervező, és havi egy hétvégére, mikor ennek a cégnek szerveznek, oda mehetnék sminkelni, meg öltözési tippeket adni. Mondtam, hogy ennek nagyon örülök, de nem értek egyikhez sem, az a gondom. Azt mondta a hölgy, bízik az édesanyjába, találkozzunk. Ez megtörtént, és első rámnézésre azt mondta, jó leszek, de azért nézzük meg, mit tudok. Gondolom kitaláltátok, mi következett. SZERZŐDTETTEK! A fodrász fiú elmondta, hogy előttem már kb 20-an akartak ide bekerülni. 
 Rengeteg időm marad magamra, meditációra, rakosgatom magam össze. Sokkal nyugodtabb vagyok, nem aggódom semmin, a párkapcsolatom is sokkal jobb. 

És amiért úgy döntöttem, hogy ezt leírom nektek, az pedig az, hogy nem régen tudtuk meg, hogy kismama vagyok. Annyira de annyira boldogok vagyunk!!! Évek óta akarunk babát, de valahogy nem jött össze. Most segítséget kaptam ebben is, és ahogy megteremtettük a körülményeket és rátaláltunk a feladatunkra, nem voltam már olyan stresszes, egyből jött a baba is. 

Így változott meg pár hónap alatt az életem, és lettem egy befásult luxusrobotból egy boldog, elégedett nő. 

Már látom, hogy a lehetőségek mindenkinek bekopogtatnak az ajtaján, de be kell engednünk őket. És ha akarjuk, a mai válságos időben is lehet munkahelyet találni. Ha nem a kifogásokat keressük, hanem teszünk a dolgokért, a boldogság bekopogtat az ajtónkon! 

Csodálatos év végét kívánok nektek is! Mariann, 29 éves


Megjegyzések

Megjegyzés küldése