A meditáció előnyei



Különböző, akár egymással ellentétes eszmék meghatározások vannak arról, hogy mi a meditáció. Egy másik dolog, amit meg lehet figyelni, hogy a meditáció meghatározás alatt rendszerint azt gondolják, hogy nyugott körülmények között leülsz egy rövid időre, hogy elmélyedj gondolataidban. Az igaz meditáció, azonban sokkal több ennél.Ez egy mély, békés állapot, ami akkor érhető el, amikor az elme nyugodt és csendes, mégis teljesen éber.Ez csak a kezdete egy belső átalakulásnak, mely felemel minket egy magasabb szintű tudatossághoz. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy eddig ideának hitt emberi valóságot hozzunk létre a fizikai szinten.

A meditáció egyetemes. Nem érdemes beskatulyázni, hozzárendelni egy valláshoz, országhoz és kultúrához. Ez egy közös ajándék amit az egész emberiség kapott. Ez által elérhetővé válik a végtelen, határtalan szellem, melyet nem korlátoz semmilyen hovatartozás, elkülönültség. Ez egy olyan eszköz, amely segítheti a személyt, hogy visszatérjen és önmagába feltárja belső szellemi lényegét.

A tapasztalt meditálókban kifejlődik számos rejtett képesség, amikről amúgy soha nem tudtak volna, hogy léteznek és nem csak bennük hanem minden emberben. És sokkal közelebb kerülnek ahhoz, hogy választ kapjanak az élet nagy kérdéseire.

Bebizonyosodott, hogy a meditálók agyi funkciói kiváló értékeket mutatnak, ezt több száz vizsgálat, mérés és értékelés támasztja alá tudományos megalapozotsággal. Ez is az egyik oka annak, hogy bizonyos kormányok egyre fontossabnak tartják a különbözző meditációs techikák oktatását.(lásd Norvégia)


A meditáció előnyei 

Élettani előnyei:

- Egészségi állapotuk is mérhetően jobb az átlagnál.
- Jelentősen meghosszabbodik az életük, lassítja az öregedés folyamatát.
- Csökkenti az oxigén-fogyasztást.
- Csökkenti légzésszámot.
- Növeli a vér áramlását és lassítja a szívfrekvenciát.
- Növeli a terhelhetőséget.
- Mélyebb szintű testi ellazulást eredményez.
- Csökkenti a magas vérnyomást.
- Csökkenti a szorongásos rohamokat, ez által csökken a vér tejsav színtje.
- Csökkenti az izomfeszültésget
- Enyhíti a krónikus betegségeket, mint allergia, gyulladás stb.
- Csökkenti a menstruáció előtti szindróma tüneteit. Gyógymódja lehet meddőségnek (mivel hatással van az ovulációs hormonokra is).
- Segíti a műtét utáni gyógyulást.
- Javítja az immunrendszert.
- Növeli a vírusokkal szembeni ellenállóképeséget. 
- Javítja a test energiaháztartását, erő és életerő.
- Csökken a szabadgyökök száma, kevesebb a szöveti károsodás.
- Csökkenti a koleszterin szintet és a kardiovaszkuláris (A kardiovaszkuláris betegség (Cardiovascular disease, CVD) olyan kórkép, amely érinti a szívet (kardio), és/vagy a szervezet teljes érrendszerét (vaszkuláris). )betegségek kialakulásának lehetőségét.
- Javul a levegő áramlása a tüdőben, ami megkönnyíti a légzést.
- Jelentős csökkenés mutatkozhat az asztmás tünetekben.
- A magasabb szintű DHEA (dehidroepiandroszteron:mellékvesék által termelt szteroid, amely nemi hormonokká (ösztrogénekké és androgénekké) alakul át. A DHEA szervezetre gyakorolt hatásai a tesztoszteronéhoz hasonlók. )
- Kevesebbet izzad az ember.
- Csökkenti az orvosi ellátás szükségét .
- Optimalizálja a test energia felhasználását.
- Javul a fizikai teljesítőképesség.
- Normalizálja az ideális testsúlyt,segíti a fogyást.
- Összehangolja a belső elválasztású mirigyek rendszerét.
- Kedvező hatással van a fejfájásra és migrénre.
- Rendezettebb agyműködés.
- Ellazítja idegrendszerünket, csökkenti az érzelmi feszültséget (stresszt).
- Tartós és kedvező változás az agyi elektromos aktivitásban.


Pszichológiai előnyei:

- Javítja az emberi kapcsolatokat, barátságosabb viselkedés.
- Segíti a bensőséges kapcsolatok kialakítását a szeretteivel.
- Könnyebben elhagyjuk a rossz szokásokat.
- Növeli a szerotonin szintet, pozítiv hatással van a hangulatra és viselkedésre.
- Erősíti a figyelmet és a koncentrációs képességet.
- Növeli a kreativitást.
- Fokozott agyhullám koherenciát.
- Jobb tanulási és a memória képesség.
- Az érzelmi élet tisztul és megújul. 
- Fokozódik az érzelmi stabilitás.
- Fejleszti az intuíciót.
- Átfogobb képet látunk egy adott helyzetben.
- Fokozottabban képes összetett problémákat megoldani.
- Letisztul és kiegyensúlyozottabb személyiség alakul ki.
- Fejleszti a lelki erőt és az önbizalmat.
- Jobb kommunikáció alakul ki a két agyfélteke között.
- Gyorsabban és hatékonyabban reagálnak egy stresszes eseményre.
- Növeli az ember érzékelési képességét.
- Fejleszti az intelligenciát.
- Fokozodik a munkával való elégedettség.
- Csökken a lehetősége a mentális betegségeknek.
- Kevesebb agresszivitás.
- Csökkenti a haragot.
- Segít a dohányzás és alkohol függőségtől való megszabadulásban. 
- Csökkenti a gyógyszerfüggőséget.
- Kevesebb időre van szükség az elalváshoz, enyhíti az álmatlanságot.
- Növeli a felelősségérzetet.
- Csökkennek a nyugtalan gondolatok, az aggódalmak és egyben óldja a fóbiákat és félelmeket.
- Növeli a hallgatás és az empátia készségét.
- Nagyobb tolerancia.
- Építő jelegű és higgadtabb cselekvési módok alakulnak ki.
- Fejleszti az érzelmi érettséget, ami viszont segít figyelmen kívül hagyni a kicsinyes kérdéseket.


Spirituális előnyei:

- Segíti a dolgokat egy magasbb perspektívából látni.
- Nyugalmat és boldogságot biztosít.
- Nagyobb belső irányítottság
- Segít felfedezni az egyén céljait és ez által egy fokozott önmegvalósítás indul be.
- Tudatossá válik a jövőnk formálása.
- Fokozott együttérzés.
- Elvezet az egységtudat egyfajta megtapasztalásához.
- Növekvő bölcsesség.
- A test, lélek, szellem, harmóniájának elmélyülése. 
- Mélyebb szintű lelki kikapcsolódás.
- Önmagunk fokozottabb elfogadása.
- Segít megtanulni megbocsátani.
- Létrehoz egy mélyebb kapcsolatot Istennel.
- Segíti a jelen pillanatot megélni, miközben nem gondol a múltra vagy a jövőre. 
- Elősegíti egy szélesebb, mélyebb szeretet állapot elérését.
- Növeli a szinkronicitást az életedben. 
- Jobb pszichikai képességek.


Társadalmi előnyei:

Eddigi megfigyelések alapján kimondhatjuk, hogy kisebb csoportok is hatással tudnak lenni a többség tudatára (ennek már több tíz éves tudományosan megalapozott és bizonyított, még egyszer mondom bizonyított szakirodalma van). Gondoljunk bele, hogy a kis csoportokból szélesebb társadalmi bázissá növekedő meditációs technikákat végző egyének, csoportok, ezrek, százezrek tudatmezejének hatása mekkora és milyen lehet. 
Itt álljunk meg egy percre. Hunyd le a szemed és képzeld, hogy ha a meditáció előnyei alatt felsoroltak, globális mértékben fejtik ki hatásukat. Hümm. 

Lássuk be, politikusaink, közgazdászaink, jogászaink a felmerülő problémák megoldására sem gyógyírt, sem enyhítést nem találnak. Megsúgom ők nem is képesek erre, ők csak tásadalmunk görbe tükrei. Tehát a megoldást nem fentről, jobbról vagy balról kell várni, a megoldás benned és bennem van. Mélyen belül mindig is itt volt, de most jött el az ideje, hogy tömegesen egyesítsük tudatunkat egy jobb és élhetőbb világ érdekében és ennek a célnak az eléréséhez egy nagyszerű eszközt kaptunk, amit úgy hívnak MEDITÁCIÓ. A meditáció nem a végső cél, egy híd, mely elvezet lényed fénylő középontjához. 

Tömören ennyi lenne, szerintem ha csak egy tört részét megtudod valósítani életedbe, valamely medítációs technika által már nyertél. Apró lépésenként tárulnak fel lényed belső képességei, de egy bizonyos idő elteltével rájössz, hogy a felsoroltak nem utópisztikus kreálmányok, hanem csak belső világod idáig meg nem értett részei.

Írta: Jandó József

Megjegyzések