2014. november 5., szerda

Elengedés a valóságban




A jelen időszak egyik nagy feladata, hogy magunk mögött hagyjuk a múltat és lezárjuk azokat a helyzeteket, melyek többé már nem válnak javunkra. Vagyis, hogy elengedjünk mindent, amit eddig halogattunk. Eresszük szélnek régi kapcsolatainkat, ezzel is gyakorolva és megtanulva a megbocsátás és elengedés valódi értelmét. Azonban rengetegen ragaszkodnak a múlthoz, beleragadnak számukra kellemetlen helyzetekbe és kapcsolatokba csupán megszokásból vagy félelemből. Komoly dilemmát okoz a továbblépés.

Azonban van a másik véglet, amikor görcsösen ragaszkodunk ahhoz, hogy valamit elengedjünk, mert hisszük, hogy ez a helyes, és mégsem tudjuk megtenni.

Az elmúlt időszak tapasztalataiból két nagyon fontos dologra jöttem rá. Az elengedés egy természetes folyamat, ami mindig valaminek a következménye. Hiába engedünk el valamit vagy valakit energetikailag, hiába vagdossuk a szálakat, amik összekötnek a múlttal, ha ezt a 2 fontos dolgot nem értjük meg:

Az egyik a megértés. A megértés nagymértékben megkönnyítheti az elengedést. Azaz, ha tisztába kerülsz azzal, hogy az adott szituáció mit akart tanítani Neked. Avagy a kérdéses személy miért került az életedbe, mi volt kettőtök feladata.

Ha egy meghatározott kapcsolatról van szó, sokat segíthet a megértésben az, ha leülünk a személlyel és átbeszéljük a múltat. Ha utólag tudunk őszinték lenni egymással, és fény derül arra, ő hogyan gondolkodott és érzett a kapcsolatban, akkor könnyen megértés születik bennünk, és ezáltal automatikusan megtörténik az elengedés.

A megértés másik óriási segítsége lehet a múltba való utazás. Akár gyermekkorba, fiatal felnőttkorba, vagy elmúlt életeinkbe. Fel kell fedeznünk azon blokkjainkat, amik hatására bevonzottuk az adott szituációt vagy személyt. Ha a megértés megtörténik, a blokk eltűnik, és az elengedés szintén automatikus lesz. Egyre többen kezdenek ráérezni arra, hogy legtöbb nehézségünket és energetikai blokkunkat a családfánkról hordozzuk. Hiszen pontosan azokat az embereket választjuk meg szüleinknek, akik ugyanazon sérülésekkel rendelkeznek, mint mi, ezzel is tükröt tartva elénk, hogy tudjuk, milyen feladatokat kell megoldanunk ebben a földi életünkben.

A másik rendkívül fontos dolog, ami szükséges az elengedéshez, az elfogadás. Tapasztalataim szerint sok embernek van problémája az elfogadással. Ha bízunk abban, hogy életünk nem csupán véletlenek sorozata, hanem egy hatalmas, pontos és precíz terv része, azaz hiszünk az isteni gondviselésben, hogy mindig minden okkal történik és a javunkat szolgálja, akkor az elengedés természetes része lesz életünknek. Hiszen elfogadjuk azt, hogy aminek meg kell történnie, az megtörténik. Aminek távoznia kell, az eltávozik. Lehet, hogy épp ezeken a helyzeteken keresztül akarják velünk megtanítani az elengedést és elfogadást. Tudjuk azt, hogy semmit nem lehet sürgetni és késleltetni. Minden pontosan a maga idejében történik, és minden pont úgy van jól, ahogyan van. Akkor miért okozna gondot nekünk az elfogadás, aminek természetes velejárója az elengedés?

Természetesen sok lehetőség áll a rendelkezésünkre, amivel szélnek ereszthetjük a múltat, de véleményem szerint ezen két fontos dolog nélkül szinte lehetetlen vállalkozás.

Tehát ne az elengedésre koncentráljunk, hanem a megértésre és az elfogadásra, és azt fogjuk észrevenni, hogy a múlt már nem része az életünknek, szinte elengedte önmagát!

Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.net) 




Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 

http://elozoeletek.net/category/aktualis-programok/

Szerelem?




Milyen sokszor hitted már, hogy szerelmes vagy. Amikor felébredt Benned a vágy. Szentül meg voltál győződve arról, hogy két lélek egymásra talált. Hitted, hogy ez örökké tart majd. Aztán eljött egy szomorú reggel, s többé nem találtad magad mellett. Úgy érezted, darabokra törték a szíved. Telt-múlt az idő és a fájdalomból óriási erőt merítettél. Elkezdted kutatni a történések lényegét és megértések születtek Benned. Képes lettél megbocsátani a másik embernek, s ezáltal önmagadnak is. Már nem magadban kerested a hibát és nem tartottad magad kevésnek. Egész egyszerűen Önmagadra találtál, s ma már tudod, hogy ennek így kellett lennie. S ha már nincs Benned bűntudat, harag és hiány, ugyanilyen társat vonzol be, nem pedig azt az ideiglenes útitársat, aki tükörként mutatja sérüléseid. Amint szerelmes leszel Önmagadba, más is tiszta szívvel fog tudni szeretni Téged…

Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.net) 




Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 

http://elozoeletek.net/category/aktualis-programok/

Miért is hagynád?




Miért is hagynád, hogy véget érjen egy álom? Miért tud letörni mások tette vagy szava? 

Mindenki a saját csatáit vívja, s mindenki csupán a saját életéért felel. Ahogyan Te is. Kizárólag önmagadért vagy felelős. Miért hinnél bárkinek is, aki más utat járt be, mint Te? Aki nem tudja, mit rejt a múltad, és mit rejt a lelked. Ha valamire vágysz, annak oka van. Talán az, hogy dolgod van vele. Ne engedd, hogy bárki és bármi kedvedet szedje. Ne engedd, hogy lerombolják az álmaid. Hiszen ha bevégezted életed küldetését, senki mással nem kell elszámolnod, csupán Önmagaddal.

Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.net) 




Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 

http://elozoeletek.net/category/aktualis-programok/

Minden a maga idejében történik




Kérlek, ne siettesd a dolgokat. Minden a maga idejében történik, amikor megérett a beteljesedésre. Ne akarj elébe menni az eseményeknek, mert fájdalmas leckék által fog az élet türelemre tanítani. Bízz Önmagad bölcsességében, bízz a Teremtőben és az általad kijelölt küldetésben. 

Ha megérett az idő, erőszakkal sem fogod tudni visszatartani a beteljesülést. Ez ilyen egyszerű. Ha minden mozzanat összeállt, megtörténik a szinkronicitás és létrejön egy esemény vagy egy találkozás. Az akarással hiány keletkezik bennünk, és méginkább kitoljuk az esemény létrejöttét. Minél előbb megtanulsz bízni és türelmesnek lenni, annál előbb tudod irányítani az életedet. Sosem a másikét, csakis a sajátodat…

Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.net) 




Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 

http://elozoeletek.net/category/aktualis-programok/

2014. november 1., szombat

Holtak napja


Ha valaki temetőbe megy a napokban, érdemes védelmet kérnie magára, mert ilyenkor könnyen összeszedtehetünk megszállókat. Főként az alsó csakrákban érzékelhetjük, és a tünetekből azt gondoljuk, hogy felfáztunk. Gyakoriak utána az alhasi fájdalmak, gyulladások. 
Otthonunkat is érdemes levédeni. Hatékony lehet az angyali segítségkérés, a fehér fény védelem, vagy akár tömjén vagy mirha füstölő használata. 
Én személy szerint nem vagyok híve annak, hogy évente egyszer ugyanazon napon kötelezően gyászoljunk vagy megemlékezzünk, de természetesen ez mindenkinek saját döntése. Szeretteink nem a temetőkben laknak, hanem a szívünkben, és az év minden napján lelkünkben élnek. 
Ezen két nap különösen veszélyes, mert sok ember halloween jelmezbe (szellemeknek, kaszásnak, vámpírnak) öltözik. Halálfejes süteményeket sütnek, kidíszítik a lakást sötét motívumokkal. Bele sem gondolunk abba, mi mindent hívunk le ezzel a Földre. Micsoda energiákat hívunk be az életünkbe. 
Otthon is gyújthatunk gyertyát, kiönthetjük szívünket eltávozott szeretteinknek, és biztonságban, békésen, csendesen megemlékezhetünk. Ha valaki ragaszkodik a temetőhöz, véleményem szerint érdemes inkább néhány nap múlva meglátogatni. 
Békés napot kívánok Mindenkinek!

Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.net) 




Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 

http://elozoeletek.net/category/aktualis-programok/
MentésMentés