Ikerlelkek útja




Már alkonyodott, amikor halk hullámok szaladtak Sirályváros partjain egy szép májusi napon. Aiga egy hatalmas kör közepén ült, és nézett maga elé. Simogatta hatalmas pocakját. Tudta, érezte, hogy közel az idő. Eszébe jutott a vérző rózsabokor, s szomorúság gyűlt szívébe. Sosem álcázta magát, vállalta halandóságát. Tudta, hogy benne van az ősvilági életerő, azonban a csalók lelopták szívének tiszta érzéseit. Halk szavú, magányos lélek volt, ki néha sziklakolostorba vonult, majd barlangokba menekült vihart gerjesztő papjai parancsára.


De most megdermedt a csend körülötte, és ezüstösen csillogó, szikrázó fénynyaláb vezetett köldökéből egy áttetszően gyönyörű kis lélekhez. Mintha megtört volna a fegyverek úrnőjének átka. Újra érezni kezdte a láthatatlant, amit elfedtek előle még az ezer tó városában, az erdő egy szegletében, mikor éjfekete tóba hajították. A sötét varázslat megtörni látszik. Egy csodás, fényes lélek szólott hozzája. Immáron megnyitva szívét, mosolyra nyílott keskeny kis szája. Búzakalász haja lágyan ringott a szélben, s tudta, valami most megváltozik a világban… általa… érte…


Látta köldökzsinórja folytatásában, amint kettéhasad a tökéletes egység, s szinte pillanatok alatt, ám óriási fájdalmak közepette adott életet egy ragyogó szemű lánygyermeknek. Ezüstös lila aurájában szinte ragyogtak a csillagok. Megváltotta édesanyját, hogy az megpihentethesse megfáradt lelkét. Nyugtalan holtak jöttek érte, s magukkal vitték. Nem lelt már békére a földi létben, s most kiszabadult a test rabságából végre.


A keleti hegyek nomád törzsei vették magukhoz a gyermeket, tűzzel és vízzel szentelték fel őt. Fejtetőjén megjelent a fénylő napkorong és láthatatlan szárnyai betakarták törékeny kis testét. Anipe cseperedett és harcos amazonná vált. Két vágy hajtotta őt: megtalálni lelke elveszett másik felét, kire még hosszú évek elteltével is emlékezett, ám nem sikerült kapcsolatba lépnie szellemével. Vajon lejött utána a földre, ahogy megbeszélték, vagy fél lélekként nem volt elég bátorsága hozzá? Anipe másik vágya az volt, hogy megállítsa a sötét város pusztító harcosait és újra békét, szeretetet hozzon szívükbe. Már akkor tudta, hogy nem könnyű feladat, amit vállalt. Egy egész tartomány jövője függött tőle, hiszen felvállalta anyja küldetését.


Folyt köv…


Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)


Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek


Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts


Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/


Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html


Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/


YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A


Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html




Megjegyzések