Csalódott vagy a kapcsolataid miatt? Változtass az elvárásaidon!




Beszélgetéseim során a leggyakrabban felmerülő téma a kapcsolatok témaköre. Akár az igazi megtalálásáról, a kezdeti izgatottságról, az összeköltözés időzítéséről vagy a "mit kellene, hogy érezzek" típusú tépelődésről is van szó, úgy tűnik, a kapcsolatok nem csak örömforrást jelentenek számunkra, hanem sokszor erre alapozzuk a boldogságunk létét-nemlétét is.

Ha túl nagy hangsúlyt fektetünk a kapcsolatokra, könnyen megszállottjaivá válhatunk és felülve az érzelmi hullámvasútra elfelejtünk saját magunkra figyelni, ezáltal jobban kitesszük magunkat a csalódásnak is. A kapcsolati nehézségek okait vizsgálva kétség kívül elmondható, hogy az egyik legjelentősebb faktor az elvárás.

Úgy gondolom, sok önsegítő jellegű könyv és hitrendszer a kapcsolatokkal foglalkozva egy pont ellentétes hatású elméletet vitt a köztudatba azáltal, hogy gyakran érintenek olyan témákat, mint az áldozathozatal, önmagunk tisztelete vagy a partnerünk vágyott tulajdonságainak felsorolása. Sajnos ez a fajta megközelítés nem vezet el párkapcsolati problémák gyökeréig, hanem csak átmeneti megoldást ad.

Hányszor olvastuk már például, hogy ha egy partnerünk olyasvalamit tesz, ami nem elégíti ki a szükségleteinket, akkor tisztelnünk kell magunkat annyira, hogy valamilyen módon ezt megtoroljuk, hogy aztán később ráébredjünk, hogy a szükségleteink elsősorban elvárásokon alapultak? És az milyen, amikor arról olvasunk, hogy írjunk egy listát azokról a tulajdonságokról, amikkel szeretnénk, ha a párunk rendelkezne, hogy nehogy úgy járjunk, hogy a végén olyasvalaki mellett kötünk ki, aki nem felel meg a jó társról alkotott elképzeléseinknek. Hát ez megint csak nem az elvárásokról szól? Persze lehet, hogy amiatt randizunk újra meg újra ugyanazzal a típussal, mert nem tanulunk a hibáinkból és ismétlődően ugyanazokat vonzzuk az életünkbe. A kapcsolatok célját sokféleképpen meghatározhatjuk, de a legegyszerűbb értelmezés szerint ez egy eszköz arra, hogy megosszuk egymással az életünket ezen a bolygón. Nincs szigorúan lefektetve, hogy nézzen ki egy kapcsolat, mind más és más tapasztalatot és szerepet hoz és különböző ideig is tart, így nehéz megmondani, hogy pontosan milyennek is kellene lennie. A kapcsolatok adhatnak nekünk örömöt, bánatot és a kettő között sok egyebet is, de leggyakrabban fejlődést hoznak az életünkbe még akkor is, ha sokszor nem így látjuk.

Életem során én is sokféle kapcsolatba belekóstoltam. Az arról való morfondírozás, hogy egy kapcsolatnak milyennek kellene lennie azon alapul, hogy miket tanultunk életünk folyamán a kapcsolatokról és hogy a "hetedik mennyországról" szóló filmek mit közvetítettek felénk.

Én a következőket tanultam az eddig kapcsolataim alapján:

Elvárások

Úgy hiszem, hogy végeredményben nagy valószínűséggel pont az elvárások azok, amik meggátolnak bennünket abban, hogy megtaláljuk a békét az életünkben és a kapcsolatainkban. Elvárjuk a párunktól, hogy bizonyos módon viselkedjen, úgy gondolkodjon, mint mi, tegyen meg bizonyos dolgokat nekünk vagy megfelelően reagáljon, ha mi teszünk meg érte valamit. Elvárjuk azt is, hogy kapcsolataink során egy adott ponton egy adott dolog feltétlenül megtörténjen vagy hogy bizonyos érzéseket érezzünk közben és ha ez így történik, akkor remek, ha nem, akkor viszont "hajjaj"! Hányan olvastak már internetes cikket vagy Cosmo magazint és jöttek rá, hogy a kapcsolati tanácsuk csak olyan történetek és hiedelmek sorozata, ami által az elvárásaink csak egyre duzzadnak? Mindezek az elvárások nem egyebek, mint valaki másnak a gondolatai arról, hogy egy kapcsolatnak milyennek kellene lennie. Talán eljött az idő, hogy újragondoljuk ezeket a tanácsokat? Hogy az elvárásokat fülön lehessen csípni, csak magunkba kell néznünk, megvizsgálni a gondolatainkat és tetteinket. Bármilyen kapcsolatban is vagy egy adott szituációban, kérdezd meg magadtól, hogy mi miatt vagy szomorú, dühös vagy aggódó? Összefüggésben van az érzés azzal, amit arról gondolsz, milyennek kellene lennie egy adott dolognak? Nem hagyod, hogy a másik fél olyan legyen, amilyen? Bírálod őt magadban?

Bírálod magát a helyzetet? Amikor így kívülről nézve vizsgálod magad, beleláthatsz az elvárásaid mélyére és dönthetsz úgy, hogy nem fektetsz beléjük több energiát. Rendszeres gyakorlással aztán az elméd és az érzelmeid nem fognak úgy ugrálni, ahogy az elvárásaid fütyülnek.

Habár az elvárásoktól való megszabadulás az első nagy lépés, de akad még pár egyéb lépés útközben, ami segít tisztán látni a kapcsolatainkban.

1. Tanuld meg szeretni önmagad.
Kapcsolatainkban gyakran a másiktól várjuk, hogy kitöltse bennünk azt az űrt, amit saját magunk szeretetének a hiánya okoz. Gyakran sikerül is elterelnie párunknak a figyelmünket az önszeretet és önelfogadás hiányából fakadó benső szomorúságunkról, de amikor a társunk nem úgy viselkedik, ahogy elvárjuk tőle, sokszor ebből az önszeretet hiányból kiindulva reagálunk rá. Végeredményben mást hibáztatunk magunk helyett.

2. Felejtsd el a dolgok kategorizálását és bírálatát.
A kapcsolatok tekintetében könnyű bármin is fennakadni magunkban. Ezt most vajon úgy értette? Mit értett alatta? Miért nem csinálta meg? Nem másként kellett volna lennie? A kapcsolatokban szinte bármely helyzetet lehetne bírálni és jó vagy rossz címkével illetni, és ha ezt tesszük, máris ismét az elvárásoknál tartunk. Próbálj meg ne ítélkezni és hagyni, hogy a dolgok olyanok legyenek, amilyenek.

3. Lásd a kapcsolatban a "tökéletességet" annak, ami.
Ha a kapcsolatok nehézségeit az adott helyzetre vetítve tökéletesnek látod, lehetővé teszed, hogy a jelenben maradj és olyannak lásd a dolgokat mindkét félre nézve, amik. A tökéletes alatt persze nem azt értem, hogy ha egy fenyegető légkörű kapcsolatban vagy, akkor benne is kell maradnod, viszont ez mindenképpen megjelenít egy helyzetet, amiből végeredményben tanulni lehet akár konfrontálódni vagy félreállni. Gyakran ez mindkét fél számára azon dolgok tökéletes kombinációját jelenti, amiből mindketten tanulhatnak és fejlődhetnek ahhoz, hogy túllépjenek azon, hogy az elvárások mögött meghúzódó történetek és hiedelmek mozgassák őket. Minél inkább tökéletesnek látjuk a világot, annál jobban megtaláljuk magunkban annak a békéjét, hogy a dolgok miért alakulnak úgy, ahogy.

4. Engedd el a kontroll-mániádat.
Ha megpróbálod kontrollálni vagy manipulálni a kapcsolatot, az egy másik jó módszer arra, hogy benneragadj a kapcsolatról alkotott saját elvárásaidban, sőt arra is, hogy kapcsolat természetes áramlását megakadályozd. Általában, ha kontrollálni szeretnénk a kapcsolatot, az arra utal, hogy bujkál bennünk némi önbizonytalanság. Akár az egyedülléttől, akár a lelki sérülésektől való félelem munkálkodik bennünk, a kontroll elengedése lehetővé teszi, hogy a kapcsolat a saját medrében áramoljon és hogy felszínre kerüljenek saját belső problémáink.

Ahogy megtanulod felügyelni saját egódat és a kapcsolataidat övező érzelmi állapotokat és elvárásokat, természetes módon nagyobb békesség születik meg benned és magában a kapcsolatban is. Azt azonban nem tudod befolyásolni, hogy a másik fél mit hogyan tesz, úgyhogy engedd is el ezt a törekvésed és hagyd a dolgokat egyszerűen a maguk útján menni. Ha örömöt akarsz az életben és a kapcsolataidban, csak tedd a magad dolgát és hagyd, hogy a többi rész magától megtalálja a helyét.

Fordította: Borbély Kata (napi elemózsia)






Megjegyzések