Így teremts a tízmilliós napon




Meggyőződésem, hogy gondolatainknak, érzéseinknek és tetteinknek más napokon is akkora súlyuk van, mint a tízmilliós napokon, mégis hiszem, hogy a kollektív tudat miatt (mivel ilyenkor sokkal többen koncentrálnak a tudatos teremtésre) könnyebben teremtünk. 
Ezeken a napokon mindig fordítok időt egy kicsit érzelmeim tisztázására. Átértékelem jelen életem, és felmérem, hol van szükségem változásra, hol billent ki az egyensúly. Én ezeket általában papírra vetem, hogy később is emlékeztessenek feladataimra, és visszaigazolást kapjak általuk. 
Leírom, mit tehetek napi szinten céljaim eléréséhez. 
Feladataimhoz tervet készítek, majd meditálok, és elképzelem, hogy minden, amire vágyom, már az enyém (legyen szó akár egy betegség vagy konfliktus gyógyításáról, vagy pénz, szerelem bevonzásáról). 
Majd imádkozom, és elmondom, hogy amit most kiejtek a számon, azt vegyék 10 milliószor komolyabban, mint azokat a gondolatokat, amiket nap mint nap kiküldök az univerzumba. Majd lezárom az imát (Legyen így most!). 
Végül pedig elmondom, milyen hálás vagyok eddigi életemért, minden feladatért, amit kapok, hiszen tudom, hogy abban rejlenek tanulási feladataim. 
Ha szükség van rá, csinálok elengedési gyakorlatot, előző élet meditációt, vagy bármit, amivel úgy érzem, jelenleg dolgom van. 
Majd megengedem magamnak, hogy azzal töltsek néhány órát, amit igazán szeretek. Lehet ez egy relaxáló fürdő, egy mozi, főzés, séta, bármi, amire a lelkem vágyik. Így holnap megújult erővel indulok valóra váltani álmaimat...

Jó teremtést és újjászületést kívánok Nektek!

Teremtő meditációk: 



Megjegyzések