KISEBBRENDŰSÉGI ÉRZÉS - LELKI HÁTTERE

Bejegyezte: –


A kisebbrendűségi érzés azt sugallja az embernek, hogy „Úgy, ahogy vagyok, nem találhatnak szeretetreméltónak!" Minthogy azonban az ember szeretetre vágyik, mert önmagát képtelen szeret­ni, mindent megkísérel, hogy környezetével megkedveltesse magát. Engedelmes, szorgalmas, egyre okosabbá és ügyesebbé válik, sőt talán híressé és gazdaggá is. Minden megváltozott az életében, csupán a kisebbrendűségi érzés nem.

Hiszen most így gondolkodik: „Az emberek kedvelnek, de vajon valóban szeretnek-e? S ha igen, akkor nem csupán a képességeim, a pénzem miatt szeretnek-e?" Be kellene látnia, hogy ilyen eszkö­zökkel képtelen megszabadulni kisebbrendűségi érzésétől, mi több, egyre több akadályt gördít az igazi szeretet útjába.

Összefoglalva: Kisebbrendűségi érzés - nem hiszem, hogy szeretetre mél­tó lennék; önszeretet hiánya, negatív énkép  fel kell ismer­nem, ki vagyok valójában



Amit tenni kell

Az embernek tehát idejekorán szembe kell néznie kisebbren­dűségi érzésével, s tudatosítania kell magában, kicsoda ő valójában. A „szeretve lenni" állapotához egyszerű út vezet - ha az ember maga is elkezd szeretni.

Minden gazda tudja: csak azt fogja tudni learatni, amit elvetett. Tudatosan meg kell hát tennünk két lépést, melyek közelebb visznek a megoldáshoz.


1. Tudatosítom magamban énképemet, méghozzá pozitív énké­pet alkotok magamról, hogy képes legyek szeretni önmagam. Feltétel nélkül elfogadom magamat olyannak, amilyen vagyok.
2. Hozzáfogok, hogy ahol csak lehet, kinyilvánítsam szeretetemet, ám anélkül, hogy törődnék vele, mit kapok érte cserébe, hiszen a sze­retet nem árucikk. Egyre inkább képes leszek őszintén szeretni, ami oly mértékben szeretetre méltóvá tesz, hogy környezetem rokonszenvét is elnyerem, bár nincs már többé szükségem rá, mivel önmagam­nak is képes vagyok megadni azt a szeretetet, amit eddig mindig meg­vontam magamtól. Semmi okom többé, hogy kisebbrendűségi érzéssel küszködjek, így az fokozatosan megszűnik.





Megjegyzések

Megjegyzés küldése