Függések




Az emberek kölcsönös függésben vannak egymástól. Sokan döntést hozni sem tudnak a másik véleménye nélkül. Van lényüknek egy része, mely nem mer felelősséget vállalni. Erre e kötelékre szívesen kapcsolódik rá az, aki örömmel foglalkozik mások életével, mert a sajátjával nem szeret szembenézni. Imád “jótanácsokat” osztogatni. A mártír pedig szívesen hallgat rá, így lesz kit hibáztatni élete alakulásáért. Már kész is a függés két ember között. Mindkét fél önbüntetésben él, éles tükröt mutatva egymásnak. 

De említhetném akár a társfüggőket, a “megalázó” és az “áldozat” függését, vagy az “önmagát nem szerető, ezért másoktól a szeretetet kizsaroló” és az “önzetlen, aki csak másokért él” függését. 


Mindannyian függünk, csupán abban különbözünk, hogy mitől. Ezért nem szabad elítélni senkit, mert nem tudhatjuk, hogy milyen tapasztalatok vezetették idáig a másikat.


Legyünk türelmesek, és forduljunk szeretettel embertársaink felé. A bölcs ember tudja, hogy mindenkinek a saját megoldandó feladatai a legnehezebbek. Ha nem tudunk segíteni, legalább ne ártsunk! Ha útjaink nem párhuzamosan futnak, engedjük el egymást szeretettel és békével. Lehet, hogy egyszer még találkozunk…


Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)


Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek


Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts


Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/


Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html


Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/


YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A


Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html




Megjegyzések

Megjegyzés küldése