Megdöbbentő! Lelepleztük miért másolod le a körülötted lévő emberek szokásait!





Érdekes dolgokra jöttek rá a kutatók az évtizedek során amikor az állatokat, majd az embereket vizsgálták: minden teremtmény másolja a körülötte lévőket. Félelemből. A mimikri fogalma már régóta ismert a biológusok körében, sőt akár általános iskolában is tanulhattunk róla, de vajon hányan gondolkodtak már el azon, hogy ez tulajdonképpen az emberre is érvényes. Nem csupán a külső tulajdonságokban, hanem a belsőkben is.

MIMIKRI (forrás: Wikipédia): Az evolúció során a mimikri az adaptáció azon formáját, eredményét jelöli, amikor egy élőlény felveszi vagy utánozza egy másik élőlény vagy a környezet mintáját, színét, külalakját, szagát, viselkedését. A megtévesztő alkalmazkodás célja lehet önvédelem, ilyen eset az álcázás, más néven kamuflázs, ami a környezetbe való beolvadást jelenti. Az önvédelem másik módja a Mertens-féle mimikri, amikor az élőlény egy másik, veszélyes élőlény külsejét ölti fel, elriasztva így a rá nézve fenyegető ellenfeleket. A megtévesztés másik lehetséges célja a zsákmány sikeres megközelítése, aminek egy válfaja a Peckham-féle vagy agresszív mimikri, ilyenkor a ragadozó a zsákmány fajtához vagy egy arra veszélytelen előlényfajtához válik hasonlóvá (farkas a báránybőrben).

Alapvetően kineziológus vagyok, hisz valamikor 14-15 éve elsőként azt végeztem el, ezért mindig is érdekeltek a friss kutatások, sőt magam is folyamatosan kutatom a megfelelő kérdéseket, válaszokat. Ekkor bukkantam arra az érdekes összefüggésre, hogy az ember tulajdonképpen önvédelemből, vagy épp bölcsességből is képes álcákat magára ölteni. Persze ezt sokszor nevezik álarcnak és hagyma rétegnek, falaknak.

Egy a lényeg: ezek az álca rétegek, ezek a mechanizmusok megismerhetők, felismerhetők. Tulajdonképpen minden fajta viselkedési mintánknak története van és főszereplője, tulajdonosa. Megismerhetjük mintáink forrását.

Izgalmas érzés belegondolni abba, hogy akár a tekinteted, akár a ruhád, akár a viselkedésed NEM A TIÉD.

Vajon hol vagy TE, mi vagy te valójában?

Amikor figyeltem magam, megdöbbentem, hisz én is hordozok magamban olyan rétegeket, amelyekről tudom, hogy azon kívül, hogy csinálom, viselem, érzem, nem az enyémek. Nem érzem magaménak, nem feltétlenül látom okát, nem látom az eredetét, tehát MÁSÉ. Eredetileg abban a hitben éltem, hogy EZ EGYBEN VAGYOK ÉN. Aztán az ellentmondások elgondolkodtattak.

A kutatók szerint az emberi test (és az állati testek is) több száz korábbi generáció emlékét, kódját őrzik. Mit szólsz ehhez? Az újabb kutatások, kezelés viszont azt mutatják, hogy akár több ezer kód is előbányászható és felismerhető az emberi sejtekben, génekben.

Tudod ez mit jelent?
Ez azt jelenti, hogy az ember olyan, mint egy élő könyvtár és színház összekombinálva.
Ezen felül azt is jelenti ez az egész, ha már a gyakorlati hasznát nézem, hogy lefejthető a sok réteg, ami a saját valónkon van, az a rengeteg réteg, ami az utunkban áll ahhoz, hogy elérjük Önmagunkat, a MAGOT.

Ha csupán a vágyaimat nézem, akkor mi vagyok? Az, amit elérek, az, amit akarok? Igazán akkor derül ki, hogy a saját vágyaimat követem, és a kitűzött célt elérem. Boldoggá tett?Ha igen, akkor az saját vágy volt. Ha elérem és szinte semmit nem érzek, vagy akár még fáj is, az azt jelenti, hogy valamelyik ősöm vágya és mintája erősebb volt a saját magomnál (saját magamnál).

Összefoglalva:
Itt a lehetőség arra, hogy megtudd ki vagy valójában és felszabadítsd a benned rejlő erőforrásokat.
Készen állsz erre az utazásra?






Megjegyzések