Elfogadás




Létezik egy olyan varázsszer, ami egészen biztosan változást hoz minden ember életébe, ez pedig az elfogadás. 


Ha belegondolunk, elég sok dolog van, aminek elfogadására kérnek bennünket. Elsősorban próbálnak arra tanítani, hogy fogadjuk el önmagunkat. Majd fogadjunk el mindenkit olyannak, amilyen. Fogadjuk el a jelenlegi helyzetünket, kapcsolatainkat, érzéseinket, anyagi helyzetünket, problémáinkat, munkánkat. 

Az tény, hogy az ellenállás nem visz előrébb, és nem is szünteti meg a nemkívánatos dolgokat. Így célszerű elfogadni még az ellenállást is. Az elfogadásnak behódol minden esemény és érzés, elkezd változni általa. 


Ám azt tapasztalom, hogy sokan összekeverik az elfogadást a beletörődéssel. Pedig elfogadni valamit nem azt jelenti, hogy megelégszel a jelenlegivel, hanem azt, hogy hiszel az isteni gondviselésben, és tudod, hogy minden úgy van jól, ahogy jelenleg van. 


Tudod, hogy éppen ebből a helyzetből kell tanulnod, és semmivel nem lesz jobb, ha ellenállsz. Az elégedetlenség és a harc késlelteti a változást. Inkább keresed a tanulságokat, hogy vajon mit akar tanítani a helyzet. Tudod, hogy nem azért várat magára vágyad tárgya, mert nem érdemled meg, hanem azért, mert nincs még itt az ideje. Hiszel abban, hogy megérkezik pontosan akkor, amikor megérsz a befogadására. 


Az elfogadás nyugalmat és megelégedettséget ad, és elhozza a változást életedbe.


Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)


Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek


Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts


Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/


Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html


Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/


YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A


Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html



MentésMentés

Megjegyzések