Végzetes találkozás

Bejegyezte: –



Kedves Viki, Mártika és többiek! Köszönöm, hogy olvashattam Tündér történetét és bejegyzését, mert így elhatároztam, hogy én is leirom nektek az enyémet, hisz engem is mindig más emberek irásai ösztönöztek a változásra és tartották bennem a lelket. 33 éves vagyok, jelenleg Magyarországon élek, de édesanyám francia, és éltem Párizsban is. Szigorú szülők neveltek, apám családja katona több generációig felfelé, anyukáméknál mindenki jogász. Kocka az egész család, semmi érzelem, semmi spiritualitás, csak a kész tények, számok és betűk. Amit leírok, azokat mind utólag ismertem fel. Nehéz volt mindig is egy ilyen családban "lánynak lenni". Fiús kislány voltam, fára másztam, fociztam és verekedtem. Nem tudtam kezelni az érzelmeimet, hiszen nem láttam hogyan kell. Nálunk mindenki rideg volt és érzéketlen és igy én is az lettem. Ráadásul fiúnak vártak, aminek mindig meg is akartam felelni. Rengeteg bajom volt a nőiességemmel. Eleve sokkal később érettem nővé, mint az osztálytársaim, még a melleim is sokáig teljesen laposak voltak. Nem nagyon tetszettem a fiúknak, mindenki csak barátkozni akart velem, jó fejnek tartottak. Olyan szerettem volna lenni, mint a népszerű lányok. Ma már tudom, hogy borzasztó szeretethiányban szenvedtem, és ezért fájt hogy nem közeledik felém senki. Még jobban bezárkóztam. Tinikoromban volt egy rocker korszakom, különös társaságokba keveredtem, és ott elkezdtek érdeklődni utánam a fiúk. Volt néhány olyan kapcsolatom, ahol semmi vonzót nem találtam a másikban se külsőleg, se belsőleg, mégis velük voltam. Nem hittem el, hogy kaphatok olyat barátot, aki nekem megfelel. Olyan súlyos önbüntetések működtek bennem, hogy szinte bárkivel megelégedtem, csak ne legyek magányos. Utólag rájöttem, hogy a szüleim se szerették egymást, és a tudatalattim ezt raktározta el, hogy olyan társsal élünk, akit nem szeretünk. Szex sem volt közöttük állítólag sok éven keresztül. Ez nálam is bejött, mert a legtöbb srác, aki a barátom lett, azokról később kiderült, hogy a saját nemükhöz vonzódnak.  Nagyon magányos voltam. Elkezdtem kutatni, keresni valamit, ami nekem ezekre magyarázatot adhat. Először egy vallási gyülekezetbe jártam, ami valahol taszított, de mégis mentem, mert azt éreztem, hogy tartozhatok valakikhez és ott szeretnek. Persze ez mind csak álca volt. Szerintem ott még sérültebb lettem, mert olyan borzalmas teóriákat tápláltak belém, amit éppen elég volt kirtani magamból. 13 év keresés következett. Minden segítőhöz elmentem, ahova csak lehetett. Évekig jártam néhány féle terápiára, gyógyítókhoz a pánikbetegségem miatt, és nekem is voltak állandóan nőgyógyászati problémáim. Ciszták, mióma, fájdalmas menzesz, és hasi hízás. Borzalmasan védtem a nőiességemet. Szerintem legalább 30-40 segítőnél jártam. Amikor először rátok találtam, úgy voltam vele, mi bajom lehet, ha még ezt is megpróbálom. Minden segítő elmondta nekem, hogy engedjem el a múltam, felejtsem el azt a sok sebet régről és lépjek tovább. Azt senki nem mondta el, hogy hogyan. Úgy éreztem, sehol nem kapok érdemben segítséget. 
Pont Párizsban voltam, amikor elkezdtem olvasgatni az elozoelet.blogspot.com oldalt és estétől reggelig csak olvastam és sírtam. Alig vártam, hogy hazamenjek és elmehessek az első oldásra ami egy családi és magzati kori oldás volt. Amikor megjelentem, már egy kellemes érzés volt rajtam, tudtam, hogy jó helyen vagyok, már volt összehasonlítási alapom. 😆 Viki és Márti tündéri emberek, rögtön megkedveltem őket. A nap végére úgy éreztem magam, mint akit összevertek. Annyi felismerésem lett, mint előtte 13 év alatt se. Még oda is mentem a végén megköszönni, mert mérhetetlen hála volt a szívemben és van a mai napig is. Gondoltam magamban végre egy hely, ahol kapok is valamit és ráadásul nem is keveset. Volt utána mit megemésztenem, napokig azon kattogtam, ami oldáson történt. Megértettem, hogy engem senki sem akart igazán, a nagyszüleim erőltették, hogy legyen már végre gyerek. Anyám rettegett, félt attól, hogy szülő legyen. Apám mindenáron fiút akart, ha már muszáj egy gyereknek jönnie, hogy katona lehessen. Mindig úgy éreztem, sosem tudok megfelelni nekik, nem vagyok jó. És ugyanezt tükrözték vissza a párkapcsolataim. Napokig sírtam, ömlött ki belőlem az a sok fájdalom. És elképesztő volt látnom, hogy a szüleim is hogy változnak velem együtt. 
Elkezdtem rendszeressé tenni az oldásokat, mert éreztem, hogy rengeteg sérelem lappang odabent és tudtam, hogy ezzel a segítséggel képes leszek megérteni és elhagyni ezeket és talán egyszer én is boldog lehetek. 
Eleinte túl sok pozitív nem történt velem (illetve igy utólag visszagondolva rengeteg) csak sírtam és hisztiztem sokat. Aztán egyre nyugodtabb lettem. Az egyik párkapcsolati oldás után találkoztam egy fiúval, akit végre vonzónak találtam. Röhejesen hangzik, de nekem ez egy hatalmas dolog volt, hogy valaki tetszik. Ráadásul én is neki. Azonnal ekezdtem foggal körömmel ragaszkodni. Kiderült, hogy katona. Na gondoltam beválasztottam rendesen, megkaptam újra az apámat. Ezek szerint még valamit nem tanultam meg. Eleinte minden jónak tűnt, de valahogy egyre jobban elkezdtem felismerni benne az apámat. Aztán eljött egy pont, amikor megütött, és akkor kitört belőlem rengeteg sérelem. Apám sokszor bántotta anyámat féltékenységből, holott ő lépett félre mindig, amit aztán szépen a szőnyeg alá söpörtek. Persze én erről semmit nem tudtam, de a gyerekek érzik. Megteremtettem ugyanazt a helyzetet a kapcsolatomban is. Szerintem ez mindenkinél igy van, csak lehet hogy nem tudunk róla, hogy milyen gondjaik voltak a szüleinknek, mert nem voltak őszinték. Éppen ezért mindig hazudósokat vonzottam be. Aztán mikor eljött apám szülinapja, arra gondoltam, itt az idő kicsit beszélgetni vele, ami olyan "jól sikerült", hogy pofon vágta a 30 éves lányát. Olyan sebeket szakítottam fel benne, amiért szembesítettem a múltjával, hogy nem bírta. Sajnos nálam is elszakadt a cérna, amire nem vagyok büszke, de ott minden kijött belőlem. Üvöltöttem, mint a sakál. Mindent a fejéhez vágtam, ami belém szorult 30 év alatt. Szerette volna ezek után a jó dolgokat is elmondani neki, de addigra már nem állt szóba velem. Ismerem őt, tudtam, hogy kegyetlenül gyötri a bűntudat és bíztam benne, hogy nem fog infarktust kapni ezektől az érzésektől. 
A következő oldáson, ami azt hiszem családi volt, lélekben üzentem apukámnak, és képzeljétek, aznap felhívott!!!!!! Sírt és bocsánatot kért! Azt hittem először, hogy álmodom. És akkor végre el tudtam neki mondani, hogy én mennyire szeretem őt, és mindig az apukám marad, mindegy mit tett, de szerettem volna elmondani neki a sok fájdalmamat. És megköszöntem neki, hogy felnevelt. 
Akkor ott azt éreztem, hogy minden a helyére került. Ezt az is bizzonyítja, hogy a katonát azonnal ki tudtam tenni, megszűnt bennem ez az állandó önbüntetés! Én olyan erősnek éreztem magam, mint még soha! Hiába könyörgött, tudtam, hogy nem kell nekem. Továbbléptem, és végre először egyedül is jól éreztem magam. Nem akartam görcsösen társat. Mentem magzati oldásra, ami után észrevettem, hogy elkezdett a háj eltűnni a hasamról, és óriási boldogság lett a szívembe, mert eltűntek a cisztáim. Tehát gyógyultam. Hónapokon keresztül pucoltam a lelkem és elkezdtem egyre jobban lenni. Lefogytam és ösztönösen elkezdtem sportolni és egészségesebben enni. Mindent ösztönösen jól csináltam és észrevettem, hogy ahogy elangedtem ezeket az önbüntetéseket, nem csináltam már olyan dolgokat, amik ártalmasak nekem, mint például a hétvégi italozás. Már tudtam kezelni az érzéseimet. 
A női oldás és az atlantiszi oldás egy olyan áttörést hozott végül, amitől minden a helyére került bennem. Megértettem, miért élek, milyen feladatokkal jöttem és olyan elemi erővel éreztem a társamat, hogy szinte tudtam, hogy mindjárt megérkezik. 
Január 10-én (még arra is emlékszem hogy szerda volt) vagyis 3 hónappal ezelőtt felhívtak a Vodafontól, mivel lejárt a szerződésem, hogy felajánljanak valami kedvezőbbet, aztán végülis megbeszéltem a sráccal, hogy bemegyek kipróbálni és megnézni egy készüléket, és majd utána döntök. Ebből indult ki az egész. Közben felhívtam a barátnőmet, hogy jöjjön velem és utána kajáljunk együtt, és tartsunk egy pletyka délutánt. Elmentem érte, és náluk beragadtam a liftbe, ez egy tizemeletes ház. Valahogy nem estem kétségbe, pedig pánikolós vagyok. Végül egy jóképű srác sietett a segítségemre, aki azóta a vőlegényem. 😍
Meseszerű és idilli volt az egész. Nem túl romantikus, de bensőséges. Ahogy megláttam a munkásruhájában 😝 szerelem volt első látásra. Olyan erővel tört fel bennem valami különös érzés, hogy őt már ismerem. Egy mély nyugalom uralkodott el rajtam. Semmi másra nem tudtam gondolni. Nem érdekelt már a vodafone, meg semmi, csak hogy sokáig láthassam. Végül otthagyott bennünket. Tanulhattam a türelmet, de pár nap múlva már felvettük a kapcsolatot, szerencsére a barátnőm jól ismerte a házból. És tudjátok, mi a furcsa? Hogy állitolag már sokszor összefutottunk ott. Hát ilyen az élet. Ezt utólag mondta el, hogy mindig nagyon tetszettem neki, de azt érezte, észre sem veszem. Ami tényleg így volt. Nem is emlékszem, hogy valaha láttam volna. Ahogy magamban megszüntettem az akadályokat, észre tudtam venni. 
Szerintem mindenki körül ott van a szerelem, csak képtelenek vagyunk észrevenni. A lelkitársakkal összetalálkozunk, de a terhek nem engedik, hogy felismerjük őket. Igaz a mondás, hogy a szerelem itt van a levegőben. 
Annyira jó érzés egy lelkitárssal lenni. Érti minden gondolatom. Én is az övét. Annyira de annyira boldog vagyok. 
És ami miatt megirtam a történetem az, hogy még csak két hónapja voltunk együtt, amikor furcsa módon újra nem jött meg a menzeszem, és kiderült, hogy kismama vagyok. Én, akire azt mondták, sosem lesz gyermeke. Olyan örömmámorban úszunk azóta mindketten, hogy nem tudom szavakkal kifejezni. 
És képzeljétek, azóta  a családban is szent a béke. Nem tudom, hogy szabad-e ilyet leírni, de még a szüleim szexuális élete is rendbejött 😆 és végtelenül örülnek a kisbabánk érkezésének. 
Annyira hálás vagyok a sorsnak, hogy elvezetett hozzátok és olyan boldoggá tesz, hogy hozzátok mindig bizalommal fordulhatok. Pánikrohamaim sem voltak azóta, és sikerült rendbe tennem a nőiességemet, végre igazi nőként élhetek egy olyan férfi oldalán, aki valódi férfi. Izig-vérig uriember. Annyira szeretem, hogy minden szó kevés rá. 

Köszönöm szépen Viki és Márti, meg minden kedves lánynak és fiúnak, akiket az oldáson megismertem és támogatnak engem. Fantasztikus emberek vagytok, amit tesztek, azzal meg lehetne menteni az emberiséget. 😍 Köszönöm a sok ingyenes gyakorlatot, a 60 napos programot, így itthon is tisztulhatok. A Jó Isten áldjon meg Benneteket. 

Sok puszi : Jacqueline 



Megjegyzések

Megjegyzés küldése