Életcél - álommunka




El sem tudom mondani, hogy hány e-mailt írtam már Vikinek egy – egy fordulópontkor az életemben. Hogy hányszor ígértem meg, hogy leírom ami velem történt. Ma jött el az a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy megírom nektek az én „kis” történetemet.
Előre elnézést kérek, mert valószínűleg hosszú lesz.
Én 2011-ben ismertem meg Vikit még itt fenn Pesten. Ha jól emlékszem a tesója kis lakásában gyűltünk össze. Nagyon kedves kis csapat jött össze.
Oda én akkor (és azóta is ezen dolgoztam) azért mentem, mert előtte nem sokkal lett vége egy kapcsolatomnak és válaszokat akartam. Viki egyből mondta, hogy az a férfi nem az én párom, sőt, hogy higgyek a megérzéseimben (soha nem hittem a szemének – valami rossz érzésem volt mindig ha belenéztem)! Azon a napon oldottunk párkapcsolatra és életcélra is. Ott akkor Viki azt mondta, hogy nekem a főzéssel van összefüggéssel az életcélom. Nem értettem! Akkor én már vagy 7 éve koordinátorokkal foglalkoztam és nem is igazán volt szándékomban ezen változtatni. Persze agyaltam rajta, de aztán szép lassan elfelejtettem. Ezután még egyszer voltam Fehérváron Vikinél, ahol Mártika is ott volt – az anyagiakon dolgoztunk. Onnan hazamentem és  valamilyen oknál fogva közel 5 évig nem mentem hozzájuk. Ez idő alatt persze folytattam magamon a munkát, de párkapcsolatom továbbra sem volt. Jöttek a férfiak – egyre nagyobb szerelmek (mindig csak részemről), aztán ahogy jöttek úgy tűntek el az életemből. Aztán a legutolsó szakítás után újra erős ingert éreztem, hogy elmenjek egy oldásra Vikihez.
2016. márciusában erre sor is került. Egy párkapcsolati oldás volt. Rengetegen voltunk! Jó volt ott lenni. Én az oldások alatt mindig érzek – többnyire energiákat - és látok is néha, de sajnos hosszú távon nekem nem maradnak meg ezek. Körül – belül olyan nálam, hogy megtörténik a felismerés és törlődik az életemből – az emlékeimből - életeimből.
Arról a napról azonban egy valami nagyon megmaradt, hogy féltem! Rettenetesen féltem a páromtól. Annyira megijesztett az energiája, hogy ott az oldás alatt legszívesebben elrohantam volna nagyon jó messzire. Pedig ő csak ott állt türelmesen és szeretettel. Ahogy ott Viki beszélt ill. Mártika mesélt egyszer beugrott, hogy Viki 5 évvel azelőtt mit mondott (főzéssel kapcsolatos életcél) – ekkor én már második éve dolgoztam be nyáron egy cateringbe. Majdnem leestem a székről! Ja és az oldás után kb. 2 – 3 nappal véglegesen felmondták a szerződésemet a régi cégek akikkel dolgoztam és az új cég aki átvette a helyüket, az nem akart engem. Mégis mikor ez kiderült én ugráltam örömömben. Ettől kezdve indult el az igazi önkeresésem. Ekkor már se állásom – se párkapcsolatom nem volt. Őszintén megmondom azért voltam – vagyok annyira szerencsés, hogy nem nulláztam le magamat, de nem volt jó érzés úgy élni, hogy nem tudod mit akarsz. Azt éreztem, hogy mit nem, de arról fogalmam se volt, hogy mit akarok. Márciustól kezdve egyre több oldásra mentem el Vikiékhez. Hol kettőre egymás után – hol csak havonta egyre. Ahogy időm és anyagi lehetőségeim engedték.
De észrevettem, hogy változom! És általam a környezetem is. Hiszem, hogy a sok oldás hatására a nagymamám képes volt elhagyni a nagypapámat 60 év házasság után (a papám végig verte mamámat a házasságuk alatt – igen még 80 évesen is). Általuk nagyon sok felismerésem lett: agresszió – alkoholizmus… Ebben az időszakban voltam egy családfa tisztitáson. Akkor már egy hete jártam mamához a kórházba reggel 8ra be, este 8-kor el. Papa nem mehetett a közelébe, mert úgy elgáncsolta, hogy rendőrségi feljelentés lett a vége. Sajnos mivel mama szava állt papáéval szemben, így nem volt akkor még távoltartási végzés. De ott az oldáson nekem sikerült letennem heted íziglen a terheket! Érezem, ahogy felszabadulok és azt, hogy a születendő gyermekeim is! Sőt a következő héten papa csinált egy akkora butaságot ami miatt sikerült hatósági intézkedést tennie a családnak.
Az oldás óta nem aggódom azon, hogy vajon a párom verni fog-e. Mert tudom, hogy ezt a terhet a nagymamámtól vettem át és le is tettem. Közben szép lassan oldódott a félelmem a párommal kapcsolatban is. Egyre többet éreztem Őt az oldások alatt. Mindig türelmesen állt – várt. Persze bennem is állandóan felvetődött, hogy ha ilyen szépen tisztulok akkor miért nem jön már! Hol van már! Nem értettem, hogy miért kell egyedül lennem. Mit nem tanultam még meg!?  Állandóan kértem a segítséget és a válaszokat. Hányszor adtam fel, sírtam, dühös voltam a világra, de leginkább magamra, hogy hogy lehetek ilyen szerencsétlen!
De nem kaptam válaszokat a mai napig! Jobban mondva ma állt össze a kirakós.
Az elmúlt három évben kerestem igazán önmagamat. Az életcélom nem a főzés lett! De ha akkor nem kerülök a Catering közelébe, akkor nem megyek el egy „kosza” ötlettől vezérelve egy munkavédelmi és tűzvédelmi előadói képzésre! Nem ismerek meg egy csomó csodás embert! És nem leszek önmagam!
Ma én, aki világ életében félt sok ember előtt beszélni - 9 főnek (+ a főnökömnek) tartottam oktatást! Ma és az elmúlt egy hétben az éreztem, hogy szárnyalók! Kerek lett az életem! Értelmet nyert az életem! És nagyon is igaz, hogy bármilyen oldásra mehetünk, mert az oldódik ki belőlünk aminek ott van az ideje. Ahhoz, hogy én eljutottam ide annak köszönhető, hogy a párom nem jött az életembe (valószínű fel sem ismertem volna). Ma először voltam hálás a sorsnak és Neki, hogy nincs még itt.

Szóval ha most kezded az utadat, akkor csak azt tudom mondani, hogy kitartást! Ha sírnod kell sírj! Ha eleged van akkor engedd meg magadnak, hogy eleged legyen! Megéri! Mert elképesztően felszabadító érzés mikor hazaérsz önmagadba! Amikor minden tökéletes, mert önmagad vagy!


Viki!
Elmondani sem tudom, hogy mennyire hálás vagyok Neked azért, hogy vagy! Hogy hétről hétre segíted/segítitek az életünket! Hogy van Az ébredés hajnalán csoport és a 60 napos kihívás! Hogy úgy élitek az életeteket, hogy azzal példát mutattok nekünk és hitet adtok, hogy meglehet valósítani az álmunkat!
Ölellek!

Andi


Megjegyzések