Aktuális programok

Az oldásokról bővebben itt olvashatsz: http://elozoeletek.blogspot.hu/p/oldasokrol.html

2017. December 10. vasárnap 10-14.30 óráig: Ikerlélek kapcsolódás (blokkok oldása és a kapcsolat stabilitásának megteremtése)

Talán Te is hallottál róla, hogy az igazi szerelmek még a testek leszületése előtt, a köztes létben köttetnek. Megvan az oka annak, ha első találkozásra megérinti valaki a szívedet. Ezek a kapcsolatok nagyon régre nyúlnak vissza, akár több ezer évre. 

A boldog párkapcsolat nem a véletlen műve. Akkor tehetünk rá szert, ha megértünk erre. Ha megoldottunk és lebontottuk azon blokkjainkat, melyeket előző életeinkből magunkban hordozunk, és ha megértettük családi "érzelmi örökségünket". Mindemellett feldolgozásra kell, hogy kerüljenek a   párunkkal közösen megélt régi életek sérülései. 

Ezen a napon kifejezetten a köztetek lévő blokkok kerülnek feloldásra, hogy a fizikai síkon is működőképes legyen a kapcsolat. 

Van, hogy találkozol valakivel, és ez a találkozás valódi, vagyis a lelketek is megérinti egymást. Ám a lélekben berögzött minták, blokkok, melyeket magunkban hordozunk, megsemmisítik a lehetőséget és semmivé foszlik. Szenved mindkét fél, és szinte magyarázat sincs arra, miért nem tudják megélni a szerelmet. Sokszor van az, hogy az egyik fél nem mer lépni, túl nagy benne a megfelelni vágyás, vagy egyszerűen fél a saját érzéseitől. De felmerülhet a méltatlanság akadálya, amikor kevésnek érzi magát egy számára tökéletesnek tűnő kapcsolathoz. Akár így vagy úgy, minden esetben szenvedés a vége. Néha magyarázat sincs rá, de a két fél külön, messzi távolságban vágyakozik egymás után, miközben a fizikai világban egy másik életet él. A szenvedés önmarcangoláshoz vezet, lelki gyötrelmekhez, sok esetben testi tünetekhez és az életenergia csökkenéséhez. Mindkét fél képtelen a továbblépésre, és megállítják az életüket. Van, akik éveket tékozolnak el ebben az állapotban.  Ennek okát kutatjuk és oldjuk a nap folyamán. 

Pedig a tiszta érzéseken alapuló kapcsolatok világa különleges világ. Néha nem is értik az emberek, hogyan eshettek szerelembe és táplálhatnak ilyen erős érzéseket valaki iránt, akinek teljesen ellentmond a "józan ész". Különleges időszakot élünk a Földön. Egyre inkább kezdi átvenni a szeretet a hatalmat, és nem csupán karmikus társakat vonzunk magunkhoz, akik fájdalmas leckék által késztetnek a fejlődésre, hanem valódi lelkitársakat is. Ők a lelkülket érintik meg, és néha lehetetlennek tűnik az együttlét (társadalmi különbözőségek, körkülönbség, már meglévő társ). Idegen az érzés, és amennyire csodálatos, annyira gyötrő is. Képtelenek vagyunk megérteni, mi is zajlik valójában. 

A lélektársak találkozása céllal történik. Számukra a boldogságot a két fél összeolvadása hozza meg. 
Azon dolgozunk ezen a csodálatos napon, hogy elhidd végre, hogy Te is megérdemled a földi mennyországot. 

Bővebb információ: aloeviki@gmail.com




2017. December 17. vasárnap 10-14.30 óráig: Családfatisztítás, a felmenőktől hozott blokkok oldása (az élet minden területére kiható oldás)

Tapasztalataim szerint nem létezik olyan ember, aki úgy érzi, családjában (tágabb családról van szó) minden emberi kapcsolat jól működő, “egészséges”. Emellett hajlamosak vagyunk azt hinni, ha kivonjuk magunkat a család életéből, akkor ránk nincs hatással. 

Fejlődésünket, emberi kapcsolatainkat, beidegződéseinket, anyagi helyzetünket, félelmeinket és szerelmi életünket nagymértékben befolyásolja és meghatározza a család energetikája, melybe születtünk. 

A szülők a példák, a minták, s nem csupán külsőleg hasonlítunk rájuk, hanem gondolkodásban, érzésekben, reakciókban is. Éveken, évtizedeken keresztül éltünk az aurájukban, átvettük minden rezgésüket, félelmüket, fájdalmukat, ami egyszercsak utat tör magának az életünkben. Mi pedig nem értjük, miért nem működik az életünk. 

A szülők is csak áldozatok áldozatai, és azt adták, amit ők hoztak otthonról. Minden családfán megfigyelhetők ugyanazok a tendenciák (válás, alkoholizmus, függőségek, erőszak, megaláztatás stb.), és ezek Rád és gyermekeidre is hatással vannak. Mindenkire, aki a vérvonalhoz tartozik. Ezek generációkon keresztül hatnak, míg észre nem veszik a sablont és meg nem oldják a feladatokat. 

Ezen a napon a családfát tisztítjuk és gyógyítjuk, külön kitérünk a szülő-gyermek, nagyszülő-unoka, szülő-nagyszülő és a testvéri kapcsolatok megértésére és oldására. 

Ha megérted a családod, a gyökereid, ha elfogadod és megbocsátasz, jelentősen javulni fognak emberi kapcsolataid, szerelmi életed, anyagi helyzeted és önmagaddal való kapcsolatod is. 


Ez az egyik legnagyobb erejű, az élet minden területére kiható oldás. 

Bővebb információ: aloeviki@gmail.com




2017. December 30. szombat 10-14.30 óráig: Megbocsátás, a múlt elengedése (emberek, helyzetek, félelmek). A harag, a bűntudat, a félelmek, a szenvedéskényszer és a gyötrelmek oldása. Lezárni egy szenvedésekkel teli korszakot.

Ha úgy érzed, meggyötörtek az elmúlt hónapok történései, és szeretnéd tiszta lappal kezdeni a következő évet, segítséget kaphatsz az elengedéshez. 
Energetikailag leterhelő volt az elmúlt időszak mindannyiunk számára. Viszont ez nem ok arra, hogy ne reményekkel telve indulj valóra váltani álmaidat az újévben. 

2018. a stabilitás megteremtésének éve lesz, így igyekezzünk lezárni minden olyan helyzetet és kapcsolatot, melyről nem szeretnénk, hogy sokáig életünk része legyen. Engedjük el azokat az érzéseket, melyek mérgezik lelkünket. 

Egy új remény hajnala ez. Ideje megszabadulni minden gyötrelemtől, haragtól, aggódástól és azon félelmektől, amik megbénítanak a cselekvésben. 

Nagyon sokszor azt érezzük, nem vagyunk méltók egy jobb, boldogabb életre. Saját önbüntetéseink akadályozzák meg, hogy azt az életet éljük, amire igazán vágyunk. 

Minden ember más önbüntető programokkal rendelkezik, attól függően, a múltban milyen megtapasztalásokon ment keresztül. Ezeket hordozzuk a családból, párkapcsolatainkból, emberi kapcsolatainkból, sőt még előző életeinkből is.

De itt az idő mindezek elengedésére, és ennek a szenvedésekkel teli időszaknak a lezárására. Készen állsz elengedni a fájdalmaidat végleg? Készen állsz egy boldog életre? 


Bővebb információ: aloeviki@gmail.com





2018. Január 7. vasárnap 10-14.30 óráig: Felkészülés a 2018-as évre, a stabilitás megteremtése. Bőség és szerelem vonzás. 

Ha meghozod a döntést, hogy végérvényesen lezárod a múltat, az Univerzum Melléd áll. Számtalan lehetőség érkezik Hozzád, melyet megragadva teremthetsz bármit, amire vágysz. 

Vajon van bátorságod elhagyni a régit, és beleállni az újba? A döntést Neked kell meghozni. 

Ahhoz, hogy be tudd vonzani a bőséget életed minden területén, helyet kell csinálni neki. Nem csupán fizikailag, a lelkedben is. Ha telve van nehezteléssel, haraggal, bűntudattal, nem marad hely a szeretetnek. A szeretet pedig képes magához vonzani rengeteg olyan történést, amitől még boldogabbnak érezheted magad. 

A döntést Neked kell meghoznod. Egy karnyújtásnyira van Tőled a boldogság. Ott van a szerelem, a bőség minden formája. Amire vágysz, a Tiéd. Azért vágyakozol utána, mert ez van a sorsodban. Az érzések mindig jeleznek, merre kell menni és mit kell csinálni. Ideje megtanulni hallgatni rá. 

Ez a nap segítséget nyújthat a stabilitás megteremtésében, és alkamassá tesz minket arra, hogy végre ne utasítsuk vissza a sok jót, amit az élet kínál nekünk. 


Bővebb információ: aloeviki@gmail.com



2018. Január 13. Szombat 10-14.30-ig: A nőiség és a szerelem mágiája - Egy nap kifejezetten hölgyeknek - anyaseb oldása, nőiség gyógyítása, felkészülés a boldogság befogadására


Ha úgy érzed, most jött el a Te időd, hogy visszahódítsd Önmagad, felszabadítsd hatalmad, visszanyerd önbecsülésed, meggyógyítsd nőként elszenvedett sérüléseid, akkor Neked szól ez nap.
Ha ez életet választod, elég bátornak kell lenned ahhoz, hogy feláldozd régi, elnyűtt, tehetetlen önmagad.
Elsőként arra kérlek, tedd fel magadnak a kérdést, hogy elégedett vagy-e nőként önmagaddal. Tudod-e élni a tökéletes társ, feleség, anya szerepét? Szereted-e a külsőd? Vagy azt érzed, kissé megkopott a fényed?
Reménytelennek látod magad, tehetetlennek? Nem működik megfelelően a párkapcsolatod, vagy jóideje nincs is?
Sokszor érzed, hogy fájnak a "női részeid"? Cisztákkal, miómával, menstruációs gondokkal küzdesz? Nem jön össze a gyermekáldás? 
Vajon mikor és hogyan sérült meg női részed, ami miatt önsajnálatba és önbüntetésbe kezdtél?

Lehet, hogy elméd nem tudja a választ, de lelked mindenre emlékszik.
Itt az idő, hogy a zavarodottságból a nyugalomba lépj, a bizalmatlanságból a bizalomba, a haragból a szeretetbe, a áldozatiságból a tettrekészségbe, a reményvesztettségből örömteli nővé válj!
Fel kell újra tárnod és fedezned Önmagad, hogy szépnek, egészségesnek, szabadnak lásd, aki a tükörből mosolyog vissza Rád. Hiszen a világ csupán visszatükrözi azt, amit magadról gondolsz.
Ideje meggyógyítani sebesült, elnyomott lelked. Ehhez szükséges az édesanyával (esetleg nagymamával) való kapcsolat kiegyenlítése, az átvett nehézségek és feladatok letétele, és a szülői minták megtisztítása.
Gyógyítást végzünk a szívben és a női szervekben, hogy önfeledten és szabadon élhesd meg szerepedet és a szexualitást. 
Majd oldjuk azon sebeket, amiket férfiak által szenvedtünk, ahol megalázva, elnyomva, megcsalva, kihasználva és mellőzve éreztük magunkat.
Így újra képesek leszünk szeretni, szeretetet befogani, megteremteni tökéletes önmagunkat, és elfogadni a számunkra méltó partnert és szerelmet.
Gyakoroljuk az elengedést, a megbocsátást, és a végén tökéletes önmagunkként megteremtjük álmaink párkapcsolatát.

Bővebb információ: aloeviki@gmail.com





2018. Január 14. vasárnap 10-14.30 óráig: Párkapcsolati blokkokoldás, a múlt elengedése, szenvedések összefüggései a családból hozott mintákkal, és ezek oldása

Érezted már, hogy képtelen vagy megszabadulni a múlt rabságától? Hogy nem megy az elengedés? Bármennyire is igyekszel, nem tudsz továbblépni?

Vagy folyamatosan ugyanazokban a helyzetekben találod magad, melyek boldogtalanná tesznek?

A fizikai családból hozott és átvett karmikus terhek által okozott kötöttség okozza az ember életében a legtöbb szenvedést. Párkapcsolataink nagymértékben függnek attól, milyen mintákat hordozunk a családból, még ha ez nem is tudatosodik bennünk.
Szüleink párkapcsolata/párkapcsolatai adják főként azt a mintát, ami útmutatóul szolgál felnőtt korunkban. Míg nem értjük meg, miért pont az ő gyermekei akartunk lenni, milyen megoldandó feladatokat hoztunk elmúlt életünkből (amiben a szülők mutatják a tükröt), addig a megoldás is lehetetlennek tűnik.
Sokszor nem értjük azt, miért nem működnek a kapcsolataink. Miért vonzzuk be újra meg újra ugyanazt a szituációt, ugyanazt az embertípust. Nem értjük, miért nem szeretnek viszont. Miért csak olyan társakba szeretünk bele, akik foglaltak, vagy nem vállalnak fel. Vajon miért nem tudok kilépni ebből a szenvedéskényszerből? 
Az ember mintha tudatalatt szinte követelné magának a megalázást, a szenvedést. Amikor úgy érzi, már sínen van, történik valami, ami miatt romba dőlnek a tervei, szertefoszlanak a reményei. Teljesen felemészti a szeretetlenség és a várakozás. Mintha megállt volna az élete, és nem tudja, hogyan indíthatná újra. 

Ez a nap abban segít, hogy megérts az okokat, és újra meg tudj nyílni a szerelemre. Ahhoz, hogy fel tudd oldani a szenvedésed, ki kell bújnod a mártírszerepből. Ehhez viszont szükségesek a megértések. 

Ha megtörténik a múlt megbocsátása és elfogadása, egyenes az út a boldogság felé. Főként azonban magunknak kell megbocsátani, amiért bevállaltuk ezt az életet, ezeket a megtapasztalásokat. 
Ezenkívül jó tisztában lenni vele, milyen programok futnak a vérvonalon, milyen összefüggés van az édesanyáddal való kapcsolatod és a párkapcsolataid között, hogyan hat Rád, amit gyermekkorodban érzékeltél azon kapcsolatokból, melyek a közvetlen környezetedben voltak. 
Érdemes megérteni, mit hoztak a szülők magukkal, hogy lásd, csak azt adhatták, ami bennük is volt. 

Ezen energiák megtisztítását végezzük, hogy a családból erőt meríthess, ne szenvedést. Hogy kiegyenlítődhessen Benned az az energia, amit édesanyádtól és édesapádtól töltésként kapsz, így megteremtődhessen a harmónia, amivel aztán képes vagy szeretni önmagadat, és beengeded a szerelmet életedbe.

Bővebb információ: aloeviki@gmail.com





2018. Január 21. vasárnap 10-14.30 óráig: Bőség blokkok oldása, életfeladat megtalálása, teremtés


Gondolkodtál már rajta, hogy miért van az, hogy az egyik ember könnyűszerrel teremti meg vágyait, míg a másiknak látszólag semmi nem sikerül? 
Vajon miért lehet, hogy az emberek egy része hatalmas anyagi vagyonra tesz szert, mások pedig szegénységben élik le egész életüket? 

Tudnod kell, hogy életed egy tükörkép, melyben láthatod belső világod. Legkáprázatosabb iróniája, hogy amire vágysz, azzal mind-mind rendelkezel. De hordozhatsz lelkedben olyan blokkokat és sérüléseket, mellyel lezárod a bőség energia áramlását. 

Az öröklött családi minták, előző életekben szerzett élmények teremtik meg az egyéni tapasztalataidat. A régmúltban tett szegénységi fogadalmak még ma is hatnak Rád. A lélek magával cipeli inkarnációról inkarnációra. 

Azonban feloldozhatod lelked azon részét, amely a mai napig blokkolja a bőség áramlását életedben és szinte követeli a szenvedést. 

Óriási hatással van Rád az a lenyomat, amit családod hitrendszeréből magadban hordozol, így feloldásra kerülnek azon szülői minták, melyek akár több évszázada futnak a  vérvonalon, és arra kényszerítenek, hogy elutasítsd a bőség megjelenését az életedben. 

A nap abban segít, hogy elérhető légy a bőség számára, megnyisd magad, visszatérjen a hited, hogy belső, lelki gazdagságod és bőséged idővel anyagi formát öltsön.
Ha nem érted életed történéseit, ha úgy érzed, mindig csak kihasználnak, ha nem tudsz bánni a pénzzel vagy elveszettnek gondolod magad, hasznos lehet Számodra az oldás. 

Bővebb információ: aloeviki@gmail.com





2018. Február 4. Vasárnap 10-14.30-ig: Családi minták tisztítása, megbocsátás, elengedés, belső gyermek gyógyítása, fiatal felnőttkor (tinikor) blokkjainak oldása

Amikor egy lélek eldönti, hogy újra megszületik a földi létbe, elsőként azt a két személyt választja ki, akikhez kíván megszületni, és később majd a szüleinek nevezhet. Igen, valóban mi választottuk ki, hova kívánunk megszületni. Ez elsőre furcsának tűnhet, hiszen sokszor idegennek érezzük családtagjainkat. 

Gyermekként is éreztük, hogy minket nem értenek meg, és talán álmodoztunk is róla, milyen jó lenne másik családban élni. Ott, ahol több a szeretet, az elfogadás, a megértés. Ahol több figyelmet, időt kapunk. Ahol nem kritizálnak, nem bántanak, és őszinték velünk. A Benned élő gyermek rendkívül magányos és szomorú. 

Ám a köztes létben pontosan tudtuk, milyen tapasztalásokra kell szert tennünk ahhoz, hogy fejlődhessünk, így két olyan szülőt választottunk, akik pontosan ugyanazokkal a sérülésekkel rendelkeznek, amiket mi is magunkkal hoztunk előző életünkből, hogy tükröt tarthassanak elénk, hogy tisztán lássuk, mely érzéseket kell meggyógyítani magunkban. 

A gyermekkorban tapasztaltak, a belénk égett minták és érzések hatással vannak arra, mennyire tudod sikeresen irányítani az életed és hogy milyen minőségűek a kapcsolataid. Meghatározza, mennyire vagy képes szeretni magad, és mennyire engeded meg, hogy a bőség jelen legyen életedben. Mindkét szülőnek megvan a szerepe és jelentősége az életedben. Ha megérted a velük való kapcsolatodat, ha elfogadod őket és megbocsátod a múltat, fény költözik a mindennapjaidba. Ha feldolgozod a gyermekkorod sérüléseit, már nem azon minták irányítják majd érzéseid, és ezáltal cselekedeteid. A megértés mindig feloldozást hoz magával. Ettől pedig javul életed minősége. Oldjuk a szülőkkel való kapcsolatokat, a szülők gyermekkorát és újra felvesszük a kapcsolatot a bennünk és gyermekkel. 

Abban a korban, amikor felnőtté érünk (12-18 éves kor) számtalan megpróbáltatáson megyünk keresztül. Az ekkor szerzett tapasztalatok, főként amit első párkapcsolatainkban szerzünk, később rombolóak lehetnek. Ilyenkor van, hogy örökre elveszítik hitüket az emberek az igaz szerelemben. 
De van, amikor az élet kegyetlenségének megtapasztalása zárja be a szívünket, és megfagyasztja teremtő energiáinkat. Ezért van óriási szükség ebben a korban szerzett blokkok felismerésére és gyógyítására. 


Bővebb információ: aloeviki@gmail.com






2018. Február 11. Vasárnap 10-14.30-ig: Atlantisz, az első földi élet oldása, ezek hatása az életfeladatra és az ikerlélek kapcsolatokra. Lélektársi kapcsolatok blokkjainak gyógyítása


Közülünk sokan Atlantiszban kezdtük meg földi pályafutásunkat, és azon megpróbáltatások, melyek akkor értek bennünket, rányomták a bélyeget az egész inkarnációs ciklusra. A lélek legmélyebb blokkjai ide eredeztethetők. Elérkezett az idő, hogy a bölcsesség lencséjén át megértsük, megbocsássuk és feloldhassuk mindazt, amit Atlantisz óta őrzünk, mélyen eltemetve a tudatalattinkban, lelkünkben, szívünkben, és felszabaduljunk e karmikus teher alól.

Átélhetjük a teljességet, amikor még egész volt a lélek (a szétválasztás az ikerlelkek létezésének az oka), ezzel beaktiválva ezt az energiát.

Sokan hasonló életet választottunk a jelenben, hogy újra átmenjünk ugyanazokon az emóciókon és tapasztalásokon, hogy meggyógyítsuk mindazt, amit évezredek óta lelkünkben hordozunk. Hasonló életfeladatot választottunk (főként a fényküldötti feladatok), és újra ikerlelkünkkel együtt vállaltuk a fejlődést és a feladatok megoldását.

De elsődleges szempont, hogy a két lélek-fél között feldolgozásra kerüljenek a sérülések, a fájdalmak, megtörténjen a megbocsátás, hogy újra képesek legyenek a harmónia megélésére, és megteremthessék a saját földi mennyországukat.

A fájdalmak és félelmek oldásásának hatására elkezdenek majd áramolni azok az energiák, melyek elzártak attól, hogy megélhesd az életfeladatod és az igaz szerelmet.

Ha találkoztál már olyan emberrel, aki erős érzelmeket váltott ki belőled első pillantásra, valószínüleg egy lélektárssal volt dolgod. Ezek a kapcsolódások mindig különlegesen. Azt érezzük, már régóta ismerjük egymást. S utána minden pillanatunkat annak gondolata tölti ki, mikor lehetünk újra együtt. Néha elképesztő szenvedésnek tesszük ki magunkat, amikor ragaszkodunk ahhoz, aminek lehetőségét belevetítjük a másikba. 

Segíts magadon, hogy elérhető légy a szerelem számára!

Bővebb információ: aloeviki@gmail.com






2018. Február 18. Vasárnap 10-14.30-ig: Magzati kor-, születés oldása, önbüntető programok és függőségek gyógyítása


Napjainkban erősen aktiválódnak be lelkünk legmélyebb félelmei. Néha teljesen indokolatlanul törnek utat maguknak, de vannak olyan pillanatok, amikor ismétlődő heyzetek váltják ki. Válsághelyzetben beaktiválódnak a lélekben, teljesen eluralkodva életünkön. Szinte a félelmek irányítják mindennapjainkat. 
Nagyon sokszor azt érezzük, nem vagyunk méltók egy jobb, boldogabb életre. Saját önbüntetéseink akadályozzák meg, hogy azt az életet éljük, amire igazán vágyunk. 

Minden ember más önbüntető programokkal rendelkezik, attól függően, a múltban milyen megtapasztalásokon ment keresztül. Ezeket hordozzuk a családból, párkapcsolatainkból, emberi kapcsolatainkból, sőt még előző életeinkből is.

Az emberek legfőbb "büntetései" a magányhoz, a megalázáshoz, a halálhoz, betegségekhez, egzisztenciához köthetők. Bár sokszor nem is tudjuk beazonosítani szorongásunk okát. Mardossa az ember gyomrát, gombócot érez a torkában, szétfeszíti a mellkasát, holott látszólag semmi meghatározó esemény nem történt életében. Vagyis a jelenben nem.

Ugyanúgy, mint minden mást, ezeket a programokat is nehezen engedjük el. Vannak, akik teljessen függők a szenvedéstől. Vagy más élvezetekbe menekülnek. Talán azért, mert nem vagyunk tisztában azzal, mit is kellene elengedni. Elsőként tudni kell beazonosítani azt, mi ez a függőség vagy önbüntetés a lelkünkben, és miből ered. Ha szembenézünk vele, már kezdi is elveszíteni erejét.

Az össze ilyen programunk szinte megbénítja az embert, és képtelen cselekedni. Képtelen továbblépni. A múlt rabságában él, amibe saját magát zárta. Hitetlenségünket is sokszor félelmeink okozzák.
A félelmek az egykoron megélt megtapasztalások hozadékai. Csak mi tudjuk megszűntetni őket azzal, ha szembenézünk vele.

Senki sem tud annyi szenvedést és fájdalmat okozni, mint szeretteink, főleg azok, akikhez gyengéd érzelmek fűznek, vagy fűztek valamikor. Ugyanis ilyenkor nyitjuk meg leginkább szívünket a szeretet, és ezzel együtt a szenvedés előtt.

Fel kell ismerni azt, hogy szenvedéseink mire tanítanak, és mitől akarjuk ennyire nagyon megvédeni magunkat.

Édesanyád érzései meghatározták magzati korodat, így ha ez egy “problémákkal” teli időszak volt számára, akkor azóta is azt érezheted, hogy az élet csupán problémákból és szenvedésekből áll. Ha nem tervezett gyermek voltál, esetleg más neműnek vártak, szintén gyötörhet a bűntudat, sokszor magad sem tudod, miért. Azóta is mindenkinek próbálsz megfelelni, és azt érzed, kevés vagy.  

Ezen blokkok kerülnek oldásra a nap folyamán, hogy megszabadulhass gyermekkorod fájdalmaitól, a folyamatos önbüntetésektől, függőségektől, hogy szabadabban élhesd meg feladataid, és rátalálhass valódi önmagadra. 

Bővebb információ: aloeviki@gmail.com




2018. Február 25. Vasárnap 10-14.30-ig: Előző életből hozott kapcsolatok blokkjainak oldása, a test és lélek sérüléseinek gyógyítása, szexuális blokkok oldása

Egyre többen érzünk késztetést arra, hogy életünkkel kapcsolatos alapkérdésekre választ találjunk. Pl., hogy "Ki vagyok?", "Honnan jöttem?", "Hova tartok?", "Mi értelme az életemnek?"... Bár lehet, hogy tudatosan nem töprengünk rajta... 

Vannak olyan találkozások életünkben, melyek az első pillantástól kezdve meghatározóak, méghozzá azért, mert erős érzelmeket váltanak ki belőlünk. Tudjuk, hogy valahol, valamikor már találkoztunk. De vajon miért találkoztunk most újra? Mi a feladatunk? Valamikor elkezdtük valamit, amit be kellene fejezni? Számtalan kérdés motoszkál a fejünkben. 

Mindannyian rendelkezünk azzal a tudásanyaggal és szabadsággal, mely lehetővé teszi, hogy feltárjuk önmagunk mélységeit. 

A karma nem büntetés, hanem alkalom a tanulásra, megtapasztalásra. Ezeket a tanulnivalókat mindig a lélek választja ki elmúlt életeinek megtapasztalásai alapján. 
Lehet, hogy vannak bizonyos kapcsolatok, vagy helyzetek életedben, melyeknek nem érted a rendeltetését. Talán úgy tűnik, nem létezik rá megoldás. Fogalmad sincs arról, miért is kaptad. 
Ilyenkor lehet hasznos feltárni azt, honnan jöttél, mit hoztál magaddal elmúlt életeidből. Vajon mi a lecke és kinek szól? Mi az, amit tettem vagy nem tettem meg régen, ami miatt ezzel a helyzettel találtam szemben magam? Mi az, amit nem oldottunk meg, és most feladatként áthoztuk erre az életre?

Azt javaslom, előre határozd meg magadban, mi az a téma, amivel kapcsolatban információkat szeretnél kapni, minek a megértésére vágysz. 

Életünk során rengeteg szükségtelen gyötrelmet és nyugtalanságot okozunk magunknak. Ahhoz, hogy valóban átlássuk és elengedjük belső érzéseinket, különös, új kapcsolatot kell kiépítenünk önmagunkkal. Az elengedés ősrégi bölcsesség, önmagunk átformálásának kulcsa, mely egy erőfeszítések nélküli élethez vezet. Ez a nap megtanít bennünket, miként nézzük új szemszögből magunkat.

Nem csupán lelkünket betegítjük meg azáltal, ha gyötrődünk, de felesleges testi tüneteket okozunk magunknak. Ugyanakkor mégis azt mondom, legyünk hálásak tüneteinknek, ugyanis felhívják figyelmünet a megoldandó feladatokra (legyen az akár egy nyugtalanság, bizonytalanságérzet vagy gyomorfekély). Alighanem többet tudhatsz meg lelked mélységiről a fájdalmas és zavarodott időkben, mint a kényelem óráiban. Olyan dolgokra is fényt derítenek, melyekről egyébként talán tudomást sem vennél. Érzéseid és gondolataid minden határt áthágó szélsőségeit tapasztalod meg, és olyan dolgokat tanulsz, amelyeket észre sem vennél a rend és a ragyogás pillanataiban. Ha minden erőddel megpróbálsz eliszkolni önmagad sötét oldala elől, akkor mindenképpen elmulasztod az általa feladott leckét, a vele járó jelentős változásokkal együtt. 

Lehet, hogy a folyamat forrása kívülről érkezik: szakítás, magány, megcsalatás, üzleti- vagy anyagi gond vagy más formájában, de ennek ellenére magunkban kell felfedeznünk az új erőforrásokat, és egy új életszemléletet. Nem az a célunk, hogy megfejtsük a sötétséget, hanem, hogy gazdagodjunk általa. 

Ez az átalakulás időszaka. Ez sokkal inkább egy szint, mint a boldogság egy akadálya. Saját sötét részünknek néha mások számára van mondanivalója. 

Meg kell értened, a lelki és testi gyötrelmeid milyen fel nem dolgozott érzelmet tárolnak. Amint a felismerés megtörténik, a tünetek is semmivé foszlanak. 

Bővebb információ: aloeviki@gmail.com




Minden program Székesfehérváron kerül megrendezésre. Bármelyikre szeretnél jelentkezni, az aloeviki@gmail.com címen megteheted. Arra kérlek, hogy csak akkor foglalj helyet bármelyik napra, ha biztos, hogy el szeretnél jönni. Ha pedig bármi miatt mégsem tudsz megjelenni, kérlek mindenképpen jelezd, lehetőleg 1-2 nappal az oldás előtt, hogy másnak átadhassuk a helyet, aki jönni szeretne. Ha valaki nem szól, sajnos legközelebb nem tudunk fenntartani helyet számára. Köszönjük!


Szép napot kívánunk! Viki, Márti

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése